Kattints a képre!!

A Vásárosnamény három ponttal gazdagodott a legutóbbi fellépésén, a Gyulaháza elleni győzelemre viszont árnyékot vet, hogy meglehet, Deskó Dávidot hosszú időre elvesztette…

A futballista rémálma: Deskó Dávido hordágyon vitték le, majd mentő szállította el a pályáról Fotó: Bodnár Zsolt/háromhatárhírei.hu

Ne fessük az ördögöt a falra, miként a megyei első osztályú beregi együttes egyik leggólerősebb futballistája is bízik abban, bár mentő szállította el a pályáról, talán nincs akkora baj.

– A kisvárdai kórházba vittek, ahol a röntgen az alapján csak annyit tudtak mondani, hogy törés, illetve porcsérülés nincs, a szalagok állapotáról egyelőre semmi konkrétummal nem szolgáltak – közölte vasárnap éjszaka Deskó Dávid, aki otthon pihent. A huszonnyolc éves támadót eleddig elkerülték súlyosabb „üzemi balesetek”, ezúttal egy felugrás utáni balszerencsés talajfogás a probléma eredője: a jobb térde aláfordult és reccsenés hallatszott…  – Az majd egy még tüzetesebb vizsgálat után derül ki, mi a pontos diagnózis. Mindig ettől féltem, hogy valami hasonló történik, főleg a szalagsérülést szerettem volna megúszni, marad a reménykedés, hogy most sem lesz komolyabb gond.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .