Kattints a képre!!

Noha a Nagyecsed rangadót nyert legutóbbi bajnoki fellépésén, a megyei első osztályú csapatnál mégis edzőcsere mellett döntöttek: Homann Richárd váltja Siti Ferencet a kispadon.

Homann Richárd (balról) immár edzőként tért vissza a nagyecsexi csapathoz, ahol újra együtt dolgozhat Fodor András elnökkel Fotó: tudósítónktól

Siti Ferenc január végén vette át – az előző félbeszakadt idény miatt – mindmáig bajnoki címvédőnek számító Ecsed irányítását. Az aktuális szezonban, hat forduló után a hatodik helyen állomásozó együttes a Nyírgyulajt gyűrte le (4–3) eddigi utolsó fellépésén, valami mégsem működhetett…

A keddi tréninget már a frissen kinevezett Homann Richárd, az egyesület télen visszavonult, nyugodtan mondhatjuk emblematikus alakja tartotta. Az ötven éves korábbi védő – aki oroszlánrészt vállalt az elmúlt időszak sikertörténetéből – irányítja tehát a szatmári legénységet a folytatásban, és szombaton, a Vásárosnamény ellen rázósnak ígérkező idegenbeli összecsapáson debütál ebben a szerepkörben.

– Váratlanul ért a dolog, de szeretnék csak és kizárólag sportszakmai aspektusból megnyilvánulni – fogalmazott a távozó Siti Ferenc. – A mérlegem a Covid utáni időszakban: nyolc tétmeccsből ötöt megnyertünk, csak kettőt vesztettünk el a rendes játékidőben. A gyulaházi mérkőzés az sáros, viszont a Tarpával egyedül a mezőnyben mi tudtunk játszani olyan találkozót, amikor csak 11-esekkel tudott nyerni. Magasabb pressinget szerettünk volna játszani, mert véleményem szerint a lelkes ecsedi közönség vevő lehetett volna egy dominánsabb futballra, de ennek elsajátításához idő kell, ami nekem, sajnos nem adatott meg. Isten őrizzen attól, hogy az általam nagyra becsült Jürgen Klopphoz hasonlítsam magam, ugyanakkor neki is időre volt szüksége a saját stílusa megvalósításához, miközben néha nehéz döntéseket kellett hoznia… Sok sikert kívánok a Nagyecsednek, a város megérdemli a minőségi futballt!

A megyei első osztály őszi idényében ez immár a harmadik edzőváltás: a Kemecse, majd a Balkány ugyancsak hasonló lépésre szánta el magát.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .