A járvány leállította, de nem tudja megszüntetni, mert a foci örök! Elhalasztották az Eb-t, nem tudni mi lesz a nagy tornákkal, de futball lesz, az biztos.

Letűnt idők meséi, amikor minden más volt  Fotó: tudósítónktól

Voltak régen is járványok, ha nem is tudtunk róla ennyit, más volt akkor a közeg, a világ, és mások az emberek is. Úgy 22-23 évvel a nagy háború után jött egy erős influenza. Sokan megbetegedtek: két idős néni bele is halt a falunkban. Azt mondták, a szövődmény okozta. Mi gyerekek nem sokat törődtünk vele. Fociztunk, szánkóztunk, ha esett, ha fújt.

No ott már baj volt…

Egyszer – úgy tél derekán – „megeggent” az idő, és ködös ,nyirkos időben sorra estünk ágynak, még mi is, akik úgy egyébként nem voltak „beteges-típusok”. A fiúknál nem volt nehéz kiszűrni az influenzásokat, mert aki nem jött szánkózni, focizni, nem volt eleven – no, ott már baj volt. Öreg nénik adták egymásnak, meg nekünk is a sok-sok csalhatatlan receptet: ezt együk,azt igyuk. Mint manapság…

Édesapámék nem sokat törődtek az ilyesmivel. Dolgoztak, úgy, ahogyan kinek-kinek kellett. Tóth Jóska bátyám – anno ő hozta születésemkor a hóviharban a bába nénit – olyan szívós volt, hogy nagy hideg idején se húzott kesztyűt, nem „lecspocsban”. Még akkor 45-50 évesek voltak, vagy kicsit idősebbek a fogságot, frontot megjárt erős, szívós férfiak.

„Sok bolond!” – és aludt tovább

Sokan szerették közülük is a focit. Néhány tévé már volt a faluban. Nyilas Dezső bátyám nagy fradista volt. Ha Fradi-meccset közvetítettek, szaladva ment hazafelé idős korában is. Kedvelt engem, hiába az Újpestnek szurkoltam már akkor is. Igaz ,ha a Fradi legyőzte a Dózsát, akkor bujkálnom kellett előle. Édesapám meg Nagy Gyula bátyám a Vasasnak, Papp Zoli bácsi a Csepelnek szurkolt. Csodálkoztam is ezen nagyon, míg meg nem tudtam, hogy valamikor – fiatal korában – a Csepel ifiben, az NB I-ben szerepelt!

Mondanom sem kell, mekkorát nőtt a szememben! Jana Béla bátyánk nem szurkolt senkinek: szerinte „csak Puskás vót valaki”. Mivel jó szomszédok voltunk, és mindhárom fia szerette a focit – fradisták voltak Béla meg Guszti, Laci honvédos. Egy időben úgy hívtuk: „Tihi” !Mikor a szobában nyolcan, tízen összebújva néztük a meccset, Béla bácsi úgy horkolt, hogy elnyomta a szpíker hangját. Mikor gólt szereztek, persze az illetékes szurkolótábor a szobában is felüvöltött. Olyankor felriadt az öreg: „Sok bolond!” -mondta, és aludt tovább.

Csak „centist” ittak

De a járványra visszatérve szinte mindenki elkapta a faluban, de 20-25 emberrel nem bírt. Igaz, ha nagymamám kinézett az ablakon, meglátta Tóth Jóska bátyámat szánon mondjuk szénát fuvarozni, és össze volt húzva rajta a bekecs, mindig megjegyezte:„ Nagyon hideg lehet, mert ez a Jóska is összefogta magán a bekecset!” Ezek a férfiak táplálkozási és italozásai szokásai nagyban különböztek a manapság megszokottól.

A szabadban végzett fizikai munka, a korai kelés és lefekvés, a jó és tartalmas evés. Például a már említett Béla bácsi éjjel fél 12-kor is kiballagott papucs, rövid alsó, pizsama felső szerelésben -21 fokban a hideg nyári konyhába, elfogyasztott egy nagy fej vereshagymát,j ó darab szalonnát puha házikenyérrel és ment vissza aludni, mert négy óra, negyed öt körül kelni kellett a jószághoz. Csak „centist” ittak, sört keveset, abban az időben boroztak inkább.Kérdeztem is egyszer Kiss Jóska Bátyámat,miért nem felest isznak, mert akkor „szaporább”… Az öreg azt felelte rá tömören: „Mer úgy jó!”.

„Mikor én lűttem egy-egy gyertyát spiccel!!!”

Az „igazi kocsisok” okos lovai külön parancs nélkül megálltak a kocsma előtt, és fegyelmezetten várták azt a pár percet, míg a gazda ledob egy centist, majd megy tovább dolgára. A focira térve el kell mondjam, hogy Tiszacsécsére az első igazi focilabdát Papp Zoli bácsi hozta. Érdekes,hogy Meccs2-nek hívták… „Na,hozzad má a Meccset!” – mondták Zoli bácsinak gyakran.

A nagy csaták helyszíne a bikaól előtti viszonylag sima térség volt. Mi már ott nem játszottunk, mert készített a TSZ külön focipályát. Sajnos, már azt is beszántották… Ma mentem megnézni, mit mondjak, fájdalmas szívvel jöttem vissza… De inkább a bikaólnál zajló „rangadókról” írnék. Természetesen mindenki mezítláb játszott. Jóska bátyám emlegette is sokat: „Hej Tenkes! Mikor én lűttem egy-egy gyertyát spiccel!!! Egyszer a bikaól tetején is átment!”.

Ők nem kapták el a járványt – vajon miért?

Hozzá teszem, hogy akkor már szőrből, rongyból készült labdával fociztak, mert a „Meccs” hamar elnyűtt a gyakori használattól. Édesapán is rúgta a többiekkel, de ő inkább futásban volt jó. A sokak által felületesen ismert Tollas-Kecskési csendőrtiszt sokat versenyeztette a gyereksereget. A „tőtésen” kellett vonalba állni, aztán az utcáig futni a mi kertünkön fel, olyan 110-120 méter volt a táv, és a tiszt úr a rajtot egy pisztolylövéssel jelezte.

Édesapám sok futamot nyert, kapott érte némi pénzjutalmat, aminek persze, nagyon örült. A régmúlt felidézésében Nagy Gyula bátyám volt a „forrásom”, aki hála az Úrnak 80 év felett is remek egészségnek örvend! Ő kedveltette meg velem ezt a szép játékot, elmagyarázta a szabályait. Mikor Gyarmatra kerültem Badar Jóska bácsihoz és Tapasztó Ferenchez, ők aztán végleg elköteleztek engem a focival! Köszönöm is mindhármójuknak! Gyula bátyám abban az időben a falu szinte valamennyi értelmes gyerekét megtanította sakkozni is! Sokat mondta: a sakknak mindig hasznát fogjátok venni!

Milyen igaza volt! Előrelátásra, logikus gondolkodásra, fegyelemre, alázatra nevel. Sokat eszembe van még ma is. Ő sem kapta el nagy járványt, mindig vigyázott magára. Sokáig focizott Csécsén,majd Kóródon, a vörös házibor volt a kedvence – talán ma is az. Szembe szomszédjával, Dezső bátyámmal mindig rivalizáltak, kinek van jobb bora. Rég volt… Ezek a Jóemberek nem kapták el járványt…Vajon miért?

Tukacs László

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..