Ha van csapat, amely számára a legrosszabbkor jött a bajnokság felfüggesztése – az a Nagyhalász. A megyei első osztályú egylet négyből négy meccset húzott be a tavaszi idényben.

Az eddigi utolsó, Mátészalka elleni győzelmet zárt körben, a szurkolóktól elválasztva  ünnepelte a halászi csapat Fotó: tudósítónktól

Ezzel együtt mindenki tudomásul vette, jelen helyzetben a foci sokadrangú kérdés. Mindenesetre Ludánszki István brigádja megtette a magáét, sőt, még annál is többet, elvégre a Halász a tabella élén nyomul. Ami a téli nadrágszíj meghúzás után, melynek következményeként négy játékos is távozott – megsüvegelendő.

A hétfői leállás bejelentésével viszont a (futball)élet is megállt az egyesületnél. Információnk szerint a felnőttkeret tagjai egyéni edzésterv alapján készülnek a szinten tartás érdekében. A többi majd elválik…

– Most is bebizonyosodott, hogy összetartó közösség a miénk: majdnem negyedik éve van együtt a keret nagy része, akik nem csupán  csapattársak, egyúttal barátok is – fogalmazott Kropkó András, a nagyhalászi egyesület elnöke. – Igaz, akadtak nehézségeink az elmúlt hónapokban, ugyanakkor egymásért küzdöttek a srácok az eddigi tavaszi meccseken: voltak olyan meccsek, melyeken nem játszottunk szépen, de az akarás eredményes szerepléssel párosult. Ráadásul kétszer idegenben nyertünk, közte Vásárosnaményban, ami nem egyszerű mutatvány. Sajnos, azt is ki kell mondani, pillanatnyilag  vannak jóval fontosabb dolgok is a futballnál…

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .