Valamikor, mikor még én is fiatal voltam, és Tiszacsécse nekem is boldogság tündérszigete volt, akkor játszódott ez a történet – talán 1983-ban, vagy 84-ben… Szinte tegnap…
Már akkor is „divat” volt a kirándulás, kenuzás a Tiszán, természetimádat, stb. Akkor nyáron is érkezett egy kenus csoport,a csécsi „palajon” kötöttek ki. Talán Miskolcról jött egyetemisták voltak. A szokásos mindennapos focira gyülekeztünk a ma már nem létező csécsi pályán, amikor az „Idegenek” kihívtak minket egy kispályás focimeccsre. Mivel jórészt gyerekek voltak akkor még jelen – az idősebbek később jöttek,a napi munka után – biciklire pattantam, és gyorsan összetoboroztam a csapatot.
Egy konyak – előlegbe
„Sopent” a kocsmából húztam ki, ő volt a kapus. Három konyakot ígértem neki, ha nyerünk. Egy rögtön lement előlegbe, aztán a Tata, Kagyló,a Móricz Pisti, meg jómagam, de még mindig a csak az akkor még szinte gyerek „Kisszemőkkel” voltunk hatan. Szerencsénk volt, meghallotta, hogy „Idegenekkel” játszunk, és lebiciklizett a pályára Kósa Lajos, aki idősebb volt sokkal mint én, mégis jó barátomnak vallhattam, a mozit ő üzemeltette a faluban.
Tudtam, hogy régen focizott, rábeszéltem, álljon be. A fiával játszott egy csapatban, nem készült az eseményre, így szerelést sem hozott. Mivel fehér mezben játszottunk, atlétára vetkőzött és sötétkék pantallóban, fekete félcipőben a második félidő közepéig játszott a meccsen!
Adidas mezt akkor láttak először
Számunkra rosszul kezdődött: két potyagóllal elment az ellenfél, majd „Sopen” magára talált, sok labda elakadt benne, mi is felbátorodtunk. „Adidas” mezt talán akkor láttunk először közelről. Emlékszem, az ellenfél elkövetett egy hibát: Móricz Pistit felrúgták, attól kezdve az erőtől duzzadó fiatalember „dűtött-burított”. Mondhatom, velem együtt.
Az első gólunkat a veterán balszélsőnk, Lajos rúgta, a fia, „Kagyló” passzából. Utána nem volt megállás, 9–4-re győztünk. Csak azért nem lett tíz, mert a társaim velem két gólt akartak rúgatni, de csak egy sikerült… Az ellenfél sportszerűen gratulált, felmentünk a kocsmába, és jött a „harmadik félidő”. Rég volt.
Könnyes szemmel nézett
Abból a csapatból már eltemettük a kapusunkat, Czikai Gyuszit, a Sopent, Móricz Jancsit, a Tatát. Most pedig eljutott hozzám a szomorú hír, hosszas betegség után elhunyt Kósa Lajos. Évek óta betegeskedett. Rég láttam, a feleségével mentek a járdán, már akkor is nagyon beteg volt… Édesanyámnál dolgoztam az udvaron, mikor éreztem, hogy valaki néz. Lajos állt a kisajtó előtt, és könnyes szemmel engem nézett.
Odasiettem azonnal hozzá, megöleltem, mint régi barátot. Már alig tudott beszélni, csak annyit mondott, hogy „fotball”… Kósa Lajos, nyugodj békében!
Tukacs László
