A megyei amatőr válogatott a Sényő-Carnifex ellen játszott még november végén edzőmeccset. Alig néhány perc ketyegett le a mérkőzésből, a néhány fagyoskodó néző, kiváltképp a jelen lévő szakemberek ennyi idő alatt is kiszúrták, hogy az NB III-as együttes jobbszélsőjében mocorog valami…

Barta Gábor bizonyítaná, hogy meg tudja állni a helyét Fotó: tudósítónktól

Barta Gábor – mert róla van szó – szélsebesen közlekedett a pályán, ráadásul a labdával sem rúgta homlokon magát. A tizenhét éves támadó „eredetileg” a sényői U19-es legénységet erősíti, amelynek színeiben huszonnyolc gólt gyártott az őszi idényben.

–– A múltat lezártam, a nyáron az utolsó pillanatban igazoltam Sényőre, most már kijelenthetem, örülök neki, hogy így alakult – taglalta a kilenc évesen a tarpai egyesületben bemutatkozott, majd a Bozsik Akadémián pallérozódott Barta Gábor. – Megtaláltam a számításaimat, jó és összetartó közösségbe csöppentem, egyből befogadtak, azt pedig különösen nagyra értékelem, hogy folyamatosan a felnőttekkel készülhettem. Ennek hatására gyorsabb játékhoz szoktam, fizikálisan is javultam, szóval úgy érzem, fejlődtem az elmúlt félévben. Mindent meg fogok tenni, hogy mihamarabb a nagycsapatban is bizonyíthassak, hogy igen is, meg tudom állni a helyem.

Barta Gábor a korosztályos NB III-as bajnokságban már villantott, ősszel kétszer bevetették a „nagyok” között is – egyelőre csereként. A téli edzőmeccseken pedig rendszeresen bevetette a szakmai stáb.

– Az ifiben az első öt meccsen beindultam, akkor azt gondoltam, hogy akár harminc gólig is eljuthatok. Nem mondom, hogy csalódott vagyok, mert „csak” huszonnyolcig jutottam, de nálam okosabb emberek is azt vallják: mindig a legtöbbre kell törekedni. És a fiúkkal az első helyen állunk a bajnokságban, ami szintén boldoggá tesz. Köszönöm a csapattársaknak, nélkülük nem sikerülhetett volna ilyen klasszul az idény. A szüleimnek tiszta szívből köszönöm, hogy mindig támogattak, így kiskorom óta azt csinálhatom, futballozhatok, amit szeretek, pedig nem egyszerű a megélhetésük. Továbbá hálás vagyok minden edzőmnek, minden klubnak, hogy foglalkoztak velem, lehetőséget adtak, különben nem tarthatnék itt.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .