A Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata számára a szombat délben játszott Diósgyőr II elleni idegenbeli mérkőzés jelentette a főpróbát a bő egy hét múlva esedékes tavaszi nyitány előtt.

Diósgyőri fellépéssel zárta a felkészülési meccseket a sényői csapat Fotó: tudósítónktól

A szabolcsiak a kilencedik téli edzőmeccsüket – az ugyancsak a harmadik vonal Keleti csoportjában érdekelt – DVTK „fakóval” vívták, amellyel egyébként május 31-én, a bajnokság utolsó fordulójában találkoznak. Éppen ez indokolta, hogy a felek egymás elleni összecsapással hangoljanak a rajtra.

Egy szomorú eseményről sem feledkeztek meg a sényőiek, akik az egyesület nevében nyilvánítottak részvétet a házigazdáknak: néhány napja hunyt el Takács Márton, a DVTK U17-es együttesének csapatkapitánya.

Noha a vendégek vereséget szenvedtek, erre mondják: majd a bajnokin más lesz!

Edzőmeccs

Diósgyőr II.–Sényő-Carnifex  2–1 (1–0)

Sényő: Gagyi S. – Szokol (Kelecsényi), Klepács, Bodó G., Hadházi, Lakatos L., Fenyőfalvi (Fabu), Kapacina V., Farkas M. (Tőkés), Lizák (Barta G.), Boros D. (Páll Zs.)

Gól: Kapacina V,

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .