Terdik Zsolt jött, látott és nem vesztegette az időt. A Nyírgyulaj téli szerzeménye mindjárt fejesgóllal nyitott a Kemecse elleni összecsapáson, megágyazva a tabella tetején nyomuló megye egyes egylet győzelmének (2–0) a tavaszi nyitányon.

Terdik Zsolt (labdával) korábban a Nyírbátor színeiben is kulcsember volt – nincs ez másként a Nyírgyulajban sem Fotó: tudósítónktól

Persze, a huszonhárom éves támadó nem a semmiből bukkant elő: a nyáron az atomjaira hullott Nyírbátortól (ahol frontembernek számított…) az NB III. Keleti csoport egyik élcsapatához, a Tiszaújvároshoz igazolt, ahonnan családi okok miatt távozott – így csapott le rá a Gyulaj. Ami már akkor nyerőhúzásnak tűnt, amit alátámaszt a szombati mérkőzésen történtek. Terdik Zsolt ugyanis már a hetedik percben beköszönt, aligha utoljára ebben az idényben.

– Nagyon örülök, hogy így sikerült kezdenem, remélem a folytatás hasonló lesz és minél több gólt tudok szerezni – adott hangot vágyának Terdik Zsolt. – Muszáj hamar beilleszkedni, hogy megismerjem a többieket és a csapat játékstílusát, mondjuk, nem ismeretlen a közeg, mivel sok embert ismerek már korábbról, ami nyilván megkönnyíti a helyzetemet. Azzal tisztában vagyok, hogy dobogó a cél, de jó lenne megnyerni a bajnokságot én pedig bízom abban, hogy tíz gólt sikerül elérnem tavasszal, hozzájárulva a minél sikeresebb szerepléshez.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .