Bár az őszi idény végén nehéz periódust élt át a Nyíribrony (egyszer nem is állt ki…), a megyei másodosztályú futballcsapat nem dobja be a törülközőt.

Az ibronyi csapat csendben bizakodik Fotó: tudósítónktól

A Pannónia Zrt. csoport nyolcadik helyén táborozó együttes Kantár József játékos-edző irányításával megpróbál a felszínen maradni, magyarán elkerülni a kiesést. Mint arról beszámoltunk, jó néhány korábbi futballista a GFSE-Oroshoz igazolt, ugyanakkor új emberek is felbukkannak a keretben. Csapat tehát lesz, a többi a pályán dől el!

– Készülünk, jelenleg tizennégy-tizenöt emberre bizonyosan lehet számítani, emellett nagy szükségünk lenne belső védőre – szolgált helyzetjelentéssel Kantár József. – Még érkezhet játékos, egyébként az edzéslátogatottság is jónak mondható, úgyhogy csendben bizakodunk.

Játékosmustra

A Nyíribrony megyei másodosztályú csapatának téli változásai

Távozott: Mihalovics Márkó, Tóth Zoltán, Marincsák Roland, Juhász Mihály, Dobránszki Ádám, Szabó Bence, Sándor Richárd, Papp Róbert, Kéninger Dávid, Kántor Dávid (valamennyien GFSE-Oros), Hornyai Dávid (?), Kovács Tamás (?), Kerekréti Gábor (Kék)

Érkezett: Ladányi Sándor (Berencs FC), Mészáros József (Nyírtura), Rubóczki Krisztófer (Apagy), Badarász Gergő (Napkor)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .