A Nyírkarász nem vész el csak átalakul. A jelek szerint a megyei másodosztály Nyírerdő csoport második helyén állomásozó futballcsapatnál eseménydús napok következnek…

Történjék bármi, Karászban volt, van és lesz foci! Fotó: tudósítónktól

Egy ideje már pletykálták, hogy a bajnoki címvédő játékoskerete változik, erre reagált a szakvezetés.

– Nyáron sok dolog történt: először is bajnokságot nyertünk, majd ment a huzavona, hogy feljebb lépjünk-e vagy sem, végül maradtunk, mert így láttuk jobbnak – fogalmazott Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője. – Beigazolódott, hogy mindez helyes döntésnek bizonyult: egyrészt a versenyképesség miatt, melyet inkább a zsebekre értem, másfelől a település sújtó nagy júniusi viharkárra gondolok, ami az egyesületet is érintette. Keressük a kiutat és látszik kis fény az alagút végén, ezzel együtt biztos, hogy meglehetősen nagy változások lesznek a keretben. A távozók helyett helyi fiatalokra fogunk építeni, ugyanakkor marad bőven rutinos futballista.

Tóth Tibor érzékeny témát is megpendített.

– De az nagyon fáj, hogy mi egyesületünk és én betartok minden átigazolási szabályt, míg egyesek nagyon nem! Főleg úgy, hogy a hátunk mögött hetek óta zaklatják a játékosainkat, holott tudják jól, az átigazoláshoz beleegyező pecsét szükséges. Még ezzel se lenne bajom, viszont amikor én jeleztem más egyesületeknek, hogy tárgyaltam játékosokkal, erre elég kemény összegeket odavágtak, méghozzá az „íratlan” szabályokat be nem tartva, ezért pedig kár kitalálni az átigazolásban megszabott összeget. Pláne, hogy jól ismert bennfentesről és ráadásul elzavart focistáról volt szó, akit négy éve mi ingyen adtunk oda. De arra van ész, hogy edzőjük hátulról az én játékosaimat keresgesse… Őszinte vagyok, ez már az amatőr foci megcsúfolása kezd lenni. Azért szombaton megkezdjük a felkészülést, mivel igazi sportemberek alkotják csapatunkat, be fogjuk bizonyítani, hogy kár minket temetni. akkor is, ha pályafelújítás miatt minden mérkőzést idegenben játszunk tavasszal. Egy dolog biztos, Karászban volt, van és lesz foci!

Amit eddig tudni lehet: a játékosok közül Bombera Mihály a Szabolcsveresmarthoz tart, Szarvas László a Cigándban folytathatja, és ugyancsak máshol szerepel tavasszal Jaczina László és Csehil Ádám.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..