Ismét játékos-edzője lesz a Mátészalkának: Tempfli Imre után Botos „Piri” Alexandru irányítja a folytatásban a megyei első osztályú futballcsapatot.

Botos „Piri” Alexandru irányítja a folytatásban a mátészalkai csapatot Fotó: mahánarchívum

Mint ismert, a tabella tizennegyedik helyen táborozó szatmári együttesnél az őszi idény hajrájában már módosult a felállás: Tempfli Imrét – ideiglenesen – Papik Zoltán szakosztályvezető váltotta. Vele fejezte be az évet a Szalka, most pedig megszületett a végső megoldás.

Botos Piri immár ötödik idényét gyűri az együttes színeiben, nem mellesleg a harminchét éves középpályás jelentős játékosmúlttal rendelkezik. Romániában a második vonalban is pályára lépett, míg a Mátészalka előtt a Nyírmada NB III-as csapatát erősítette.

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..