Schmidt Péter ha nem is vérét adta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei amatőr válogatottért a december elején rendezett Észak-keleti regionális tornán, meglehetősen nagy áldozatot hozott a sikeres szereplés érdekében.

Schmidt Péter (középen) alighanem már azt is díjazni fogja, ha végre teljesen rendben lesz  Fotó: facebook

A Vásárosnamény futballistája a Borsod megye elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett: bal csuklóján eltört a sajkacsont, ami ki is ficamodott, emiatt műtőasztalon „kötött ki”. Így a december derekán gipszben ünnepelte huszonegyedik születésnapját, mindazonáltal csatasorba áll, annak rendje és módja szerint január 13-án a csapattal kezdi felkészülést.

– Javulgat a kezem, a gipszet mindenesetre már levették – szolgált helyzetjelentéssel Schmidt Péter. – A hónap végén jelenésem lesz az orvosnál, akkor mondja meg, hogy mikor veszi ki a csavart, amivel rögzítették a csuklómat. Ettől függetlenül edzésbe állok, muszáj kondiban tartani magam, egyébként is hiányzik már a játék.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .