Emberemlékezet óta nem szerepelt olyan gyászosan a Szatmárcseke, mint az őszi idényben. A megyei másodosztályú futballcsapat konkrétan az utolsó helyre „fagyott” a Kelet-Magyarország csoportban.

Hadadi Ferenc reméli, a fiúk tartják magukat az ígéretükhöz Fotó: tudósítónktól

Ez így aligha mehet tovább – különben baj lesz. Bár az is igaz, a kiesés megúszása egyáltalán nem teljesíthetetlen vágy, de ehhez a folytatásban több kell!

– Sajnos, ez az ősz értékelhetetlen – ismerte el Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője. –  Pedig a nyáron próbáltunk úgy igazolni, hogy ne legyenek kiesési gondjaink, de azt kell mondjam, négy-öt meccs kivételével nem azt a teljesítményt nyújtottuk, am benne lenne a csapatban. A rossz rajt után a játékosok hozzáállása is megváltozott, nem kedvező irányba, és még olyan meccseket is elbuktunk, amelyeken nekünk állt a zászló. Egyetlen igazán jó mérkőzésünk volt a Milota ellen, ahol meglepetést szerezve győztünk, ugyanakkor többször az utolsó öt-tíz percben hasaltunk el, amit lehet az önbizalom hiányára fogni, de azt nem tudom elfogadni, hogy akarat nélkül futballozunk. Szeretnénk két-három játékossal erősíteni, csak éppen ez ilyenkor nagyon nehéz. Ezzel együtt a fiúk megígérték, a tavasz szöges ellentéte lesz az eddigieknek, remélem, tartják a szavukat.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .