Az őszi idény, de talán az egész év egyik legszebb, egyben leglátványosabb gólját Varga József szerezte. Legalábbis, amit megörökítettek az utókornak.

A húsz esztendős csatárral kapcsolatban éppen a minap derült ki, hogy távozik a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapatától, ettől függetlenül a Hatvan ellen 3–1-re megnyert hazai mérkőzésen 45 méterről szerzett gólja bizonyosan örök emlék lesz.
– Karrierem legszebb gólja, ami felejthetetlen marad számomra – közölte Varga József. – Mai napig többször visszanézem, vagy más emberek ismernek fel a gólról, hogy „én rúgtam azt a félpályás gólt?”. Nagyon örültem és örülök annak a gólnak, de remélem a következő idényben még eredményesebben tudom segíteni a csapatomat.
Ime Varga József „díjnyertes” gólja a Hatvan elleni mérkőzésen