Suta jelentése félszeg, ügyetlen. Na most, ez nem „játszik” a nagyecsedi Suta Róbert esetében, aki ötvenkét gólt termelt a megyei U16-os bajnokság őszi idényében!

A tizenöt éves ecsedi csatár ráadásul olyan csapatban ontja a gólokat, amely ötödik a tabellán, vagyis nem tartozik a közvetlen élmezőnyhöz. Az már csak hab a tortán, hogy a szatmári üdvöske korábban csúnyán összetörte magát, gyakorlatilag előröl kellett kezdeni mindent. Ami annyira hatékonyan sikerült, hogy a Nagyecsed tizenhárom idénybeli fellépésén szerzett nyolcvankilenc góljának csaknem kétharmadát ő jegyzi!
– Nem számítottam ennyi eredményes szezonra, de úgy vagyok vele, ha így alakult, most már gólkirály akarok lenni – közölte nemes egyszerűséggel Suta Róbert. Erre pedig meglehetősen nagy esély mutatkozik, tekintve, hogy a listán második nyírbátori Jóni Richárd huszonöt gólt hintett. – Életem a foci, kilenc éve játszom, és igen, motivál, hogy egyszer egy nagy csapatban is szerepeljek. Sajnos, egy évet kihagytam, mert a suliban leestem a lépcsőről, agyrázkódást szenvedtem, szilánkosra tört a bokám és azt hittem, reménytelen, hogy újra futballozzak. De nem adtam fel, Sarkadi Gergő tartotta lelket bennem, szerintem ő a világ legrendesebb edzője! Ő segített visszatérni, neki köszönhetem, hogy itt tartok.