A szezon kellős közepén, a megye kettő Nyírerdő csoport hetedik fordulója után már porondra került Zakor János: a vajai csatár a szeptemberben klasszikus mesterötössel „végezte ki” a Ladányi TC-t (3–5).

Az ominózus összecsapás arról is nevezetes, hogy a szezont harmadik helyen záró vajaiak emberemlékezet óta nem tudtak nyerni Mezőladányban. Mígnem a huszonöt esztendős futballista jószerivel egymaga elintézte, hogy a feledés homályába vesszen eme gyászos sorozat. Zakor János a folytatásban tovább zakatolt – húsz találattal őszi gólkirály lett.
– Lehetett volna ez még több is, sajnos, néhány gól a lábamban maradt: elkapkodtam a helyzeteket, ezen téren mindenképpen javulnom kell – árulta el Zakor János, aki nem igazán fényezte magát. – Szerettem volna a rangadókon még inkább segíteni a csapatot és bánt, hogy a góljaim ellenére, például Karászban is kikaptunk. Ha eredményesebben játszom, talán másként alakultak volna ezek a meccsek… Ugyanakkor tizennégy mérkőzésen mégiscsak szereztem húsz gólt, korábban ilyenre egyszer sem volt példa, így ebből a szempontból nézve csak azt mondhatom, soha rosszabbat!
Mivel a vajai egylet szénája jól áll, Zakor Jánosnak mindjárt dupla oka lesz arra, hogy tavasszal is kivágja a rezet.
– Soha nem voltam gólkirály, még az ifiben sem. Három éve, amikor a Nagykállóban játszottam huszonhét gólig jutottam a teljes szezonban, bízom benne, hogy ezt sikerül túlszárnyalni. De az lenne az igazán király, ha a csapattal minél jobban szerepelnénk, hál ’istennek erre most reális esély mutatkozik. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem motivál a cím, sőt, gólkirály akarok lenni, ennek megnyeréséhez pedig nagy szükségem van a srácok segítségére, akik minimum tizenöt gólomban eddig benne voltak…
Megyei II. osztály: a Nyírerdő csoport góllövőlistájának élmezőnye
20 gólos: Zakor János (Vaja)
18 gólos: Bálint Csaba (Ópályi)
11 gólos: Bíró József (Ajak)
10 gólos: Fodor Csaba (Ópályi)
9 gólos: Bombera Mihály (Nyírkarász), Kézi Bertalan (Őr), Lakatos Péter (Gyulaháza), Lovas János (Nyírkarász), Setét Erik (Tuzsér)