Most, hogy fellángolt a vita a fiatalok kötelező szerepeltetésről a megyei első osztályban, különösen eklatáns példa az újfehértói módi. Hivatkozási alapnak számít újoncként tizedik helyen telelő egylet, amely regimentnyi ifjoncot vetett be az őszi idényben.

Az újfehértói siker egyik kulcsa hatékony utánpótlásnevelés Fotó: tudósítónktól

Példának okául az utolsó bajnokin, a Mándok ellen kezdőként szerepelt Mogyorósi Ádám (20 éves), Veres Ádám (18), Daróczi Patrik (18), Pallai Bence (20), míg Zámbó Roland (19) csereként lépett pályára. Az ominózus meccsen kispados volt Marinka Ádám (19), akit szintén rendszeresen harcba dobott Piskóti Zsolt, a „nagyok” trénere.

Kacsa bácsi ért a gyerekek nyelvén

– A siker egyik és talán legfontosabb kulcsa az utánpótlásunk – mélyedt el a témában Matévi Csaba, az újfehértói egyesület elnöke. – Újfehértón két egyesület között választhatnak a gyerekek. Az egyik az Újfehértói Sportegyesület (ÚSE), amely Kranyik István, azaz Kacsa bácsi vezetésével működik, a másik pedig az Újfehértói Sportklub (ÚSK) Tamás Lászlóval az élén. Itt nagyon fontos megemlíteni, hogy a két klub remek összhangban ténykedik és sokszor segítik ki egymást, ráadásul minkét edző tanári diplomával rendelkezik, tehát van pedagógiai érzékük, hogyan szerettessék meg a labdarúgást a gyerekekkel.

A célokat szem előtt tartva

– Aztán a kicsit nagyobbaktól egészen az ifjúsági csapatig Dankó Zsolt irányítja azokat a srácokat, akik szeretnének később felnőtt szinten is a focival foglalkozni. Dankó mester szép eredményei mellett szívén viseli a fiúk sorsát és mindenben segíti őket, akár pályán akár azon kívül. Rengeteg energiát fektet a fehertói fiatalokba és közvetlen kapcsolatban van a felnőttcsapatunk edzőjével Piskóti Zsolttal. Mindkét edző az egyesület céljait szem előtt tartva működik együtt és nem okoz gondot, ha esetleg valakinek vissza, illetve felfelé kell játszania az adott hétvégén.

Nem bánták meg…

– A felnőttcsapatban sok saját nevelésű fiatal játszik és mindent elmond, hogy a csapat átlagéletkora nem éri el a 23 évet. Piskóti Zsolt szintén dolgozott az utánpótlásunkban és csak olyan játékosokkal szeretne együtt dolgozni, akik fiatalok és/vagy legalább olyan motiváltak, mint ő. Mindezek mellett városunk új, sport szerető polgármesternek szavazott bizalmat dr. Hosszú József személyében, akitől már most sok pozitív visszajelzést kaptunk. Egyet leszögezhetünk, mi nem bántuk meg, hogy ezt az utat választottuk és türelmesen kitartottunk jóban-rosszban az elveink mellett. Ebben az évben pedig bizonyítást nyert, hogy jó irányban haladunk. Minden sportbarátnak jó pihenést kíván az Újfehertói Sportegyesület.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .