Ha a többi meccset lefürödte volna, ami, persze nem igaz, a Nyírmada akkor is beírta volna magát a megye kettő Nyírerdő csoport őszi idényének legfontosabb mozzanatait felidéző krónikába.

A Szőke-legénység ugyanis nyerni tudott az élen nyomuló Gyulaháza otthonában – az idény talán legnagyobb meglepetését szolgáltatva. Pláne, hogy a szebb napokat is látott madaiak megbújnak a középmezőnyben, jóllehet a tizedik helyen állomásozva biztosnak tűnő pontelőnnyel rendelkeznek a kiesőjelöltekkel szemben.
– Közepesnek ítélem a teljesítményünket, ami lehetett volna jobb, igaz, olyan bravúrokat is bemutattunk, mint például Gyulaházán aratott győzelem, erre alighanem senki nem számított – foglalta össze tömören a történteket Szőke István, a Nyírmada játékos-edzője. – Sajnos, sérülések, kiállítások miatt folyamatosan akadtak hiányzók, kétszer nem tudtunk ugyanabban az összeállításban pályára lépni, ami azért nagyban befolyásolta a szereplésünket. Noha akadtak kisebb súrlódások, de hol nincsenek, ettől függetlenül összetartott a társaság. Szinte biztos, hogy télen lesz változás a keretben: távozni és érkezni is fog játékos, ugyanakkor tíz mérkőzést játszunk otthon tavasszal, márpedig ezzel az eséllyel mindenképpen élni akarunk, hogy ne kelljen hátrafelé figyelgetni.