Gombkötő Sándor a nyáron ismét összekötötte sorsát a megye kettes demecseri futballcsapattal. A Záhonyból hazatért gólzsák játékos-edzőként állt az ügy élére, és az „Önök kérték, mi teljesítjük!” – tévéműsor mintájára valóra váltotta az igényeket.

A demecseri együttes – a pályán elért eredmények alapján – megvalósította Gombkötő Sándor ígéretét Fotó: Zsohár Ádám

Legalábbis a pályán elért eredmények alapján. A Demecsert ugyanis – a Nyírmada ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen – játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt három büntetőpont levonással sújtották a benyújtott óvás után, így az ötödik helyről a kilencedikre zuhant vissza a tabellán.

– Ahhoz képest, hogy amikor a nyáron visszatértem és az volt a kívánság, hogy csináljuk egy jó csapatot, amely az élmezőnyhöz tartozik, azzal szembesültem, hogy nyolc játékos távozott – merült a részletekbe Gombkötő Sándor, a Demecser játékos-edzője. – Így rögtön kiesőjelöltnek tituláltak minket, igazolni pedig nem igazán maradt időnk, de én akkor is kijelentettem, hogy azokkal a futballistákkal, akiket ide tudtam csábítani, az első ötben fogunk végezni! Sokan kinevettek, de úgy gondolom, a tény önmagáért beszél. Eredetileg ötödikek lettünk, a szezon végén a pontlevonás miatt szorultunk hátrébb. Azt mondhatom, amit vállaltunk, teljesítettük, egyedüli fájó pont, az utolsó, Ajak elleni csúnya zakó, de annak is megvoltak az okai. Egyelőre nem igazán beszélhetek a jövőről, egy biztos: ha maradok egy-két játékosnak hozzáállási problémák miatt megköszönöm az eddigi szereplést! Sajnos, arról is szólni kell, ez a megye kettő is magas három-négy embernek, mint disznónak a pingpongasztal…

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .