A fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Legalábbis az Őr esetében mindenképpen. A megyei másodosztályú futballcsapat – amely az évek során fokozatosan lépdel előre – az előző évadban az ötödik helyet „fogta meg”, ráadásul sokáig az éremszerzés sem tűnt illúziónak.

Az aktuális évadban is az élmezőny alját „súrolja” a hatodik helyen táborozó Kálmándi-legénység, amely az őszinte futball híve: hétszer nyert, ugyanennyi vereség csúszott be – döntetlenre egyetlen mérkőzést sem adott.
– Lehetett volna jobb, rosszabb is – vélekedett Kálmándi Bertalan, az Őr edzője. – Az előző idény azért szebben sikerült, pedig a keret csak minimális mértékben változott, a nyáron egy játékos távozott. Ezúttal viszont nem voltunk olyan egységesek, mint korábban, túlságosan sokat foglalkoztunk a külső körülményekkel, néha egymással, ami visszavette a teljesítményünket. Van azért néhány dolog, aminek hangot kívánok adni! Az két utolsó két meccsünkbe nagyon belenyúltak a játékvezetők, ráadásul Deme Matyi kapusunk súlyos sérülést szenvedett, ki tudja, mikor térhet vissza. Plusz a Berencs ellen megnyert meccs három pontjának levonása is fájdalmasan érintett minket, akárcsak több más csapatot. Tudom, ez a szabály, csak éppen a pályán megszolgáltuk a győzelmet, ami immár olyan, mintha meg sem történt volna…
Noha az Őr a táblázat első feléhez tartozik, Kálmándi Bertalan szerint az ördög nem alszik, vagyis jó lesz figyelni a folytatásban is.
– A tavaszi szereplést szinte lehetetlen megismételni, mert az csúcs volt számunkra, egyben nagyon jól esett a sok elismerés, amit akkor kaptunk. Bízom benne, hogy a fiúk odateszik magukat az idény második részében, annál is inkább, mivel nincs igazán kimagasló, illetve gyenge csapat sem a mezőnyben, így észnél kell lenni. Én mindenkinek szeretném megköszönni a munkáját, azokét is, akik valamilyen formában a megyei futballban dolgoznak, nélkülük nem működhetne ez az egész.