Víg pillanatokban és eredményekben gazdag időszak köszöntött az ibrányi futballra, amikor Vigh Sándor szerepet vállalt az egyesületben. Aki, persze nem a semmiből bukkant elő: anno aktívan játszott a Tisza-parti csapatban, amelyet a fénykorszakban több poszt betöltésével szolgált.

A szeretett több volt, mint a tudás, legalábbis ezt tarották akkori edzői róla – meséli Sanyi bácsi arról a lassan múltba veszett időről, amikor még „csikóként” száguldozott a pályán. Mindegy ma már, ha le is számolt a nagy focikarrierrel, kárpótolta őt az élet több fronton. Ami a szigorúan vett korszakot illeti: Vigh Sándor 1998-tól 2013-ig technikai vezetőként, az utolsó két évben az egylet elnökeként szolgálta az ibrányi labdarúgást, sőt, nem egyszer – sikeresen – beugrott edzőként.

– Élveztem a munkát, noha az utolsó félév már nem az elképzelésünk szerint alakult, sajnos, a lehetőségeink behatárolódtak, ez rányomra bélyegét az eredményességre – nosztalgiázott Vigh Sándor. – Előbb a megye egyben, majd kétszer NB III-ban nyertünk bajnokságot, miközben sok barátot szereztem. Nem szeretnék megbántani senkit, mert még kihagynék valakit, így neveket nem említenék, a lényeg, hogy akik ez időtájt itt játszottak, szinte kivétel nélkül mindenkire jó szívvel gondolok vissza. És ezek tényleg igazi futballisták, na igen, más idők voltak. Tűzbe mentek egymásért, Ibrányért, a csapatért a fiúk, igaz, a vége felé értek csalódások néhány ember részről, de csak szép szeretnék emlékezni. Azóta teljesen háttérbe vonultam, amennyire tudom, követem az eseményeket: ősszel is kimentem néhány meccsre, viszont már nem ezzel fekszem és kelek.

Vigh Sándor hatvanharmadik életévét töltötte be októberben, az erő még vele van, no meg a család is.

– Nem baj, csak így menjen tovább, aztán lesz valami… Lekopogom, nem panaszkodhatom: megértő, engem mindenben támogató feleség áll mellettem. Három lányom hál’ istennek szépek, egészségesek, három tündéri unokám van, két fiú és egy kislány boldogítja a napjaimat, úgyhogy megvagyok csendesen.