A titánok harca – széles vásznú (ha még létezik ilyen…), Dombrádon forgatott film nem fantasy, maga a tömény valóság. Mármint futballközegbe ágyazva, a megyei másodosztályú egyletnél legalábbis olyan forgatókönyvet álmodtak meg az őszre, sőt, hosszabb távra, melyben a fiataloknak főszerep jut.

A jövő csapata lehet a Dombrád, amely akár már a jelenlegi szezonban is szép sikert érthet el Fotó: tudósítónktól

Hogy ezt mennyire a kényszer szülte immár édes mindegy, tény, hogy a Tisza-parti csikócsapat nem lóg ki a bajnokságból, mi több a Nyírerdő csoport ötödik helyén állomásozik. No meg a jelek arra vallanak: fejlődőképes!

– Nyáron nagy változások történtek egyesületünknél – tartotta fontosnak megjegyezni Tóth János, a Dombrád elnöke-edzője. – Az előző évadban második helyen végeztünk, ami az egy pontos lemaradást nézve eléggé kellemetlen volt! Több játékosunk távozott, helyükbe fiatal titánok léptek, akik bizonyíthatják tehetségüket. A legfiatalabb csapat a mienk a mezőnyben, mindez párosult a rutintalansággal, miközben meg kellett küzdenünk a hézagos létszámmal, de rendelkezésre álló 12-13 játékos igazi sportemberként viselkedett! Külön öröm számunkra, hogy három játékos a tavalyi győztes U19-es csapatból jött fel és akadt 16 éves futballistánk is, aki derekasan helyt állt!

Tóth Jánosban a jövővel kapcsolatban kettős érzés munkálkodik.

– A folytatás meg kérdés számunkra, persze, szeretnénk együtt tartani a társaságot, mert ez a jövő csapata lehet. Sok meccset játszunk itthon tavasszal, így, ha minden jól alakul a dobogóra is felkapaszkodhatunk. Remélem, a srácok kitartanak és még nagyon sok szép sikerben lehet részünk! Én személy szerint elégedett vagyok az őszi szezonnal, mert amit a körülmények engedtek, azt megtettük. Az elmúlt években több nagyon jó játékos megfordult nálunk és szép sikereket értünk el, de jelenlegi csapat mindent felülír. Eredményes lehet a folytatás, ha türelmesek leszünk velük és mellettük állunk a nehéz helyzetekben is!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .