Az Újfehértó már azzal jó bizonyítványt állított ki magáról, hogy az újonc csapatok közül a legjobban teljesített a megyei első osztály őszi idényében. Mindezt megspékelve ama ténnyel, hogy a mezőny legfiatalabb edzője, a huszonhét éves Piskóti Zsolt regimentnyi ifjonccal vágta ki a rezet.

Ráadásul a bajnokság mellett kupafronton is villantott a Fehértó, amely az országos főtáblán az NB II-es Ajka ellen csak hosszabbítás után kényszerült búcsúra. Szóval, a feljutást is figyelembe véve kijelenthető: ez már döfi!
– A szezon kezdete előtt azt a célt tűzte ki a vezetőség, hogy az elveiket szem előtt tartva egy olyan keretet alakítsunk ki, amely bent tud maradni a megyei első osztályban – taglalta a terveket, majd a megvalósítás részleteit Piskóti Zsolt, az Újfehértó trénre. – A bajnokság elején sikerült meglepetéseket szereznünk, viszont ennek következtében az ellenfelek egyre jobban felkészültek ránk. A kupamenetelés is sokat kivett a csapatból: bár az Ajka elleni főtáblás meccset még sokszor fogjuk emlegetni, így aztán a bajnokság derekán hullámvölgybe kerültünk. Fájó vereségeket szenvedtünk el a rutintalanságunk miatt, hat vesztes mérkőzésből négyet ebben az időszakban hoztunk össze. Ezen pofonokból tanulva a játékosok szépen talpra álltak és az utolsó négy összecsapáson veretlenek maradtunk, sőt az elmaradt bajnokin, a Mándok ellen sem hiányzott sok egy újabb bravúrhoz. Nyilván, mint minden csapatnál mi is úgy érezzük, akadnak elhullajtott pontok, de ilyen a foci, néha ad néha elvesz.
Annyi szent, miként azt Piskóti Zsolt is megpendítette, az elmúlt az esztendő történései aranybetűkkel íródnak majd a fehértói futballkrónikába.
– Nekünk a 2019-es évben rengeteg szép dolgot adott, bajnokságot nyertünk, a Magyar Kupában országos főtáblára jutottunk és sikerült teljesítenünk a megyei első osztályba kitűzött célunkat. Az egész évet szeretném megköszönni a vezetőknek, szurkolóknak, a városnak és mindenkinek, aki a csapat mellett állt. Jó pihenést minden sportbarátnak!
Fehértói finomságok
Az Újfehértó megyei első osztályú csapatának őszi mutatói
Bajnoki állás: 10. Újfehértó 15 6 3 6 34–31 21
Hazai pályán: 8 4 1 3 19–16 13
Idegenben: 7 2 2 3 15–15 8
Házi góllövőlista. 10 gólos: Petics György. 6 gólos: Mogyorósi Ádám. 5 gólos: Boros Máté. 4 gólos: Osikóczki István. 2 gólos: Csizmarik Ádám, Zámbó Dániel, Veres D. 1 gólos: Daróczi Patrik, Seres Konrád, Tóth Szabolcs.