Jószerivel még el sem hangzott, az éljen, éljen, mindjárt a második forduló, a Bakta elleni hazai zakót követően edzőváltás történt Fehérgyarmaton.

A két vereséggel kezdő megyei első osztályú együttest irányító Siti Ferenc – aki a Nyírgyulajt vezénylő Lukács Tibor után – a második legrégebben regnáló szakvezető volt az „élvonalban” hat esztendő elteltével távozott a kispadról. Az „örökösödési eljárást” házon belül intézte az egylet: Harbula Balázs, az ificsapat trénere lépett feljebb egy fokot, aki nem lehet kérdés, felettébb eredményes munkát végzett az őszi idényben, mégpedig seregnyi fiatal bevetésével.
– Nehéz dolga volt nyáron Siti Ferinek, hiszen meghatározó játékosok távoztak és az anyagi kereteinek nem engedtek meg hasonló szintű játékosok igazolását – vont mérleget Harbula Balázs, a Fehérgyarmat edzője. – Így nem csodálom, hogy belefáradt már az állandó csapatépítésbe, de biztos vagyok abban, hogy vele jól járnak, ha alkalmazzák! A várdai vereség után fel volt adva a lecke! Sikerült egy hármas győzelmi szériát produkálni, amit kicsit elrontottunk Meggyesen! Aztán megmutatkozott a csapat karaktere, ugyanis jött egy öt meccses veretlenségi sorozat, amely megnyugtató a tavaszra nézve. Sajnos, a november több szempontból sem volt a mi hónapunk, de ez maradjon a csapat belügye. Szeretnék egy labdarúgót igazolni, ha kettőt fogok, akkor valakinek mennie kell, de ez már felnőttfutball és tudja mindenki mit tett bele a közösbe! Kemény alapozás és hasonló tavasz vár ránk! December 14-én zárjuk az évet, majd jön a hazai szervezésű Karácsony Kupa.
Gyarmati gyöngyszemek
A Fehérgyarmat megyei első osztályú csapatának őszi mutatói
Bajnoki állás: 9. Fehérgyarmat 15 7 1 7 36–36 22
Hazai pályán: 7 4 1 2 22–17 13
Idegenben: 8 3 – 5 14–19 9
Házi góllövőlista. 8 gólos: Kovács Róbert. 7 gólos: Lakatos Ferenc. 4 gólos: Orosz Flórián. 3 gólos: Antal Roland, Barta Ferenc, Popovics Norbert. 2 gólos: Ács Szabolcs, Bobál Mátyás, Imre Márk, Kóczé Szabolcs.