A Putnok elkalapálásával (4–2) ütötte tovább a vasat a Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata, amely zsinórban négy győzelmet felölelő szériával az ötödik helyre nyomult előre a tabellán.

Kapacina Valer két gólt hintve zárta az évet Fotó: sényőcarnifex

Az utolsó két őszi, illetve a tavaszi idényből előrehozott két forduló hibátlan teljesítésével igazán nagyot domborítva zárta az esztendőt a szabolcsi egylet. Az együttes gólzsákja, Kapacina Valer kiváltképp: a Putnoknak kettőt hintő (a másodikat nem is akárhogy, mert valami szöget ütött a fejébe…) huszonhat éves csatár tíz találatával a – hármas holtversenyben – a második legeredményesebb játékos a Keleti csoportban!

– Hál’ istennek jól zártunk, pont azt beszéltük viccesen az öltözőben, olyan lendületben vagyunk, hogy három-négy meccset még játszhattunk volna… – elmélkedett Kapacina Valer. –  Egyébként a második gólomnak kifejezetten örülök: minden meccsem megpróbálom szögletrúgásból betalálni, most végre sikerült! Rendszeresen gyakorlom, mert is ez is egy esély, akkor pedig miért ne élnék a lehetőséggel? És nem mellesleg húsz éve született gól újra közvetlen szögletből a sényői katlanban, akkor is egy bizonyos Kapacina Valer révén, ugyanabból a sarokból! A gól ünneplések közben le is játszódott benne az a bizonyos régi pillanat, édesapám megmozdulása. A szezon előtt hét-nyolc gólra gondoltam, ezt szerencsére megugrottam, ami így, hogy középpályásként számítanak rám, nem hangzik rosszul. De ez a csapat érdeme, ilyen társakkal, akik megfelelően kiszolgálnak, nekem is könnyebb érvényesülni.

Kapacina Valer természetesen a sényőiek őszi alakításra is kitért, pláne, hogy a vége nagyon szépen sült el.

– A Putnok ellen a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk, mindemellett az utolsó hét-nyolc fordulóban azt hoztuk, amit m is elvárunk magunktól. Ilyenkor fájó arra gondolni, hogy az elején a sok döntetlen miatt pontokat hullajtottunk, igaz, a futball mindig visszaadja a munkát, amit belefektetsz, mi pedig rengeteg tettünk ennek érdekében. Felzárkóztunk a tabellán, ott vagyunk a közvetlen élcsoportban, sikeres téli felkészüléssel olyan eredményt is elérhetünk, amiről eddig senki nem beszélt. Na és Margó néni, köszönjük!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..