A megyei amatőr válogatott megkezdte szereplését a mezőkövesdi Észak-Keleti Regionális tornán: a szombat délutáni nyitómeccsen a házigazda Borsod volt az ellenfél.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékoskeretben az utolsó pillanatban is változás történt: a vásárosnaményi Szabó Roland megbetegedett, így a támadó nem tarthatott a különítménnyel. A selejtezőkör egyébiránt meglepetéssel indult, a délelőtti első – 2×30 perces – mérkőzésen a favoritnak tartott Borsod kikapott a hajdúsági különítménytől. Így kiváltképp „harapós” hazai csapattal tusakodtak a mieink, akik negyedóra múltán hátrányba kerültek, kisvártatva azonban a mándoki Baglyos Levente egyenlített. A második félidőben a vásárosnaményi Schmidt Péter góljával fordított a Lukács Tibor irányította együttes, amely előnyét megőrizve győzelemmel rajtolt. Egyből egy, kora este a Nógrád elleni mérkőzésen egyről a kettőre léphet a válogatott.
Az öt megyei csapatot felvonultató selejtezőcsoportból az első helyezett csapat jut tovább a december 6-7-én esedékes országos négyes döntőbe.
Észak-Keleti Regionális torna
Borsod–Szabolcs-Szatmár Bereg megye 1–2 (1–1)
Szabolcs: Dukát P. – Phrakonkham, Pócsi B., Buka B., Csáki J. – Ladányi D., Kovács G. – Mezei B. (Dallos L.) – Schmidt P. (Lyáh A.), Baglyos L. (Nagy N.), Somogyi M. (Fejes J.).
Gól: Baglyos L., Schmidt P.
További eredmények: Borsod–Hajdú 0–3, Heves–Nógrád 2–2.