Meglehetősen nagy visszhangot váltott ki a pénteki hír, miszerint Ádámszki Róbert játékos-edző öt és fél év után távozott a bajnoki címvédő Nagyecsedtől.

Ádámszki Róbert szép emlékekkel távozott Nagyecsedről Fotó: tudósítónktól

Ádó (no meg az ugyancsak búcsúzó Homann Richárd…) és a megyei első osztályú szatmári egyesület neve gyakorlatilag összeforrt, arról nem beszélve, hogy a közös történet egy sikersztori volt, melyet a balul elsült őszi idény sem ír felül.

– Rosszat igazából nem tudok mondani a Ecseden töltött időszakról, ez a szezon az, ami megmagyarázhatatlan – fejtegette Ádámszki Róbert.  Nem szeretnék utólag kifogásokat gyártani, de tény, hogy öt-hat emberre hosszabb távon nem számíthattunk, többen súlyos betegség miatt dőltek ki. Ettől függetlenül a keret többi tagjának, természetesen velem együtt, meg kell volna tudni oldani a feladatot. Sajnálom, hogy így alakult, ugyanakkor a rengeteg élményt, amit a baráti társaságként „működő” csapattal átéltünk, már senki nem veheti el tőlünk. Végül nem nyalizásként, de amit a helyi vezetők, polgármester úr, Tengyel Zoltán és nagy elnök, Fodor András tesz a nagyecsedi futballért, úgy gondolom, példaértékű! Továbbá a csapat nevében köszönöm a szurkolóinknak a támogatást, tegyék meg ezt a jövőben is!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .