A hazai pálya varázsának elillanása miatt került lépéshátrányba az Ibrány, ez aligha képezheti vita tárgyát. Mert hiába acélos a megyei első osztályú csapat idegenbeli mutatója, ha otthon négy fellépést is csúnyán elszúrt.

A nyáron némiképp átszabták a terveket a Tisza-partiak, ahol a fiatalítás mellett tették le a voksot, noha mindeközben az igazán „kemény mag” maradt. A Kiss-legénységnek pedig a jelek szerint nem ment zökkenőmentesen az átállás az új módira.
– Nyáron a keretünk átalakult, így az elképzelések is módosultak – összegzett Kiss Tamás, az Ibrány játékos-edzője. – A helyi fiataloknak több lehetőséget szerettünk volna adni, amit már akkor tudtunk, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz. A szezont jól kezdtük, ez eredményekben és játékban is megmutatkozott. Sajnos, a sérülések a bennünket sem kerülték el. Könyöktörés, térdszalag szakadás, bokasérülés, ezek azok a tényezők, melyekkel egy edző sem tud mit kezdeni. Ráadásul meghatározó játékosok dőltek ki a sorból. Mindez a továbbiakban nagyban rányomta a bélyegét a játékunkra. Egész ősszel jellemző volt ránk a hullámzó teljesítmény, mert bárkit le tudtunk győzni, de becsúsztak nem kalkulált vereségek is. Tavaszra kiegyenesedünk és nagyon remélem, az igazi arcunkat mutatjuk majd. Vezetőinknek és szurkolóinknak köszönjük a támogatást. Jó pihenést mindenkinek!
Ibrányi index
Az Ibrány megyei első osztályú csapatának őszi mutatói
Bajnoki állás: 5. Ibrány 15 8 1 6 37–26 25
Haza pályán: 7 3 – 4 14–13 9
Idegenben: 8 5 1 2 23–13 16
Házi góllövőlista. 12 gólos: Nagy Dávid. 7 gólos: Majoros Ádám, Somogyi Márk. 3 gólos: Jeddi Béla. 2 gólos: Csáki József, Kiss Tamás, Pócsi Balázs. 1 gólos: Farkas Márton, Haburcsák Krisztián.