Öt és fél esztendő után távozik a Nagyecsedtől Ádámszki Róbert, ami egyben azt jelenti: edzőváltásról határozott a megyei első osztályú egyesület!

Ádámszki Róbertet 2015 decemberében – Opre Mihály búcsúját követően – nevezték ki játékos-edzőnek, azóta mondhatni, sikert sikerre halmozott az ecsedi egylettel. Mindennek megkoronázása volt az előző évadban megszerzett bajnoki cím. Az aktuális idényben viszont beragadt a szatmári gárda, amely jelenleg a tizenharmadik helyen táborozik a tabellán. A tavaszi folytatásban már nem csupán Ádó, a csapat rutinos frontembere, Homann Richárd is hiányozni fog, aki szintén elköszönt.
– Sokat rágódtam a döntésről, majd péntek délelőtt leültem Ádóval, mert arra jutottam: inkább most lépjük meg ezt, mintsem egy esetlegesen rossz tavaszi rajt után, akkor már problémásabb lesz a váltás – közölte Fodor András, a nagyecsedi egyesület elnöke. – Öt és fél évvel ezelőtt, amikor a megye egyből kiestünk, az Ádámszki Robi, Balogh Gyula, Homann Ricsi, Szabó Attila kvartettet igazoltuk, majd csont nélkül, hibátlan teljesítménnyel visszajutottunk. Utána több dobogós helyet értünk el Robi irányításával, bajnoki címet nyertünk, felejthetetlen kupamenetelésekben, közte a Fradi-meccsel, volt együtt részünk, szóval rengeteg közös élmény között össze minket. Az ecsedi sportbarátok nevében úgy szeretném lezárni ezt a történetet, hogy csak a szépre emlékszünk, de talán most jött el az idő, hogy elváljanak útjaink…
Arról egyelőre nincs információ, hogy kinek az irányításával folytatja a Nagyecsed…