A Vásárosnamény győzelemmel, Zán Bence góllal ütött pecsétet a megyei első osztályú futballegylet príma őszi produkciójára.

Zán Bence két fronton igyekszik helytállni Fotó: magánarchívum

Szép volt, jó volt, elvégre a jelenleg harmadik helyen táborozó Namény a fehérgyarmati fellépés behúzásával (2–5) hosszú hónapokra bebetonozta magát az élcsoportban. Eme tényt már az sem háborgatja, ha az eggyel meccsel kevesebbet játszott Mándok esetleg előz…

Zán Bence pedig – a három a magyar igazság elvet követve – harmadik gólját hintette az idei utolsó bevetésen. Szóval, a húsz éves középpályás is szép emlékeket raktározhat el az idényről.

– Eddig csak szabadrúgásból sikerült betalálni, a Gyarmat ellen akcióból is, ennek külön örülök – fejtegette Zán Bence. – Akadtak jó meccseim, de el kell ismerni, hogy haloványabbak is, nyilvánvaló, hogy fejlődnöm kell még, így a téli felkészülést is ennek rendelem alá. Ugyanakkor a csapat nagyon jól összeállt, mindenki tette a dolgát, mert hétről hétre odatette magát, plusz kiemelném Madalina György edző személyét. Az idény elején becsúsztak egyéni hibák, emiatt beragadtunk, talán kevesen gondolták, hogy ennyire kijön a lépés a folytatásban.

Zán Bence a Nyíregyházi Egyetem testnevelés-történelem szakos hallgatója, mindemellett a vásárosnaményi együttesben is meghatározó szerepre törekszik, azaz saját hazájában lehet próféta.

– Abszolút össze tudom egyeztetni a tanulást és a focit, úgy alakítottam az óráimat, hogy ott lehessek az edzéseken. Számomra fontos, hogy diplomát szerezzek, de a futballban is szeretnék feljebb kerülni. Előbb, persze stabilizálni a helyemet a csapatban, annál is inkább, mert naményi vagyok, szeretem ezt a közeget, itthon is bizonyítani akarok.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..