A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóság Versenybizottsága nem unatkozott: három óvási ügyben is döntött.

A kék mezes teremi csapat három ponttal gazdagodott a sikeres óvás után Fotó: facebook/milotase

Az illetékes testület elutasította a Balkányi SE óvását, amit nem tartott megalapozottnak: a Kisvárda Master Good II. elleni megyei első osztályú mérkőzés pályán elért eredményét (1-5) változtatás nélkül a várdai „csikócsapat” javára igazolta.

Ugyanakkor mi is beszámoltunk arról, felmerült a gyanú, hogy a másodosztály Kelet-Magyarország csoport tizenharmadik fordulójában rendezett Terem–Kölcse találkozón a vendégcsapat jogosulatlanul szerepeltetett játékost. A Terem – ahogy azt idejekorán jelezte – óvást nyújtott be. Mindezt sikerrel tette: a meccs három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel javára igazolta a Versenybizottság.

Szintén megalapozottnak tartotta és elfogadta a VB a Demecser–Nyírmadai megye kettes találkozó eredménye ellen benyújtott óvást. A Nyírerdő csoport tizennegyedik fordulójában játszott mérkőzés pályán elért eredményét (a Demecser 3–0-ra nyert…) törölték, a három bajnoki pontot, 3–0-ás gólkülönbséggel a Nyírmada kapta.

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .