Arra most már borítsunk fátylat, miként zuhant az NB III-ból a megyei harmadosztályba a Nyírbátor, pláne hogy a nyáron vadonatúj egyesület alakult, amely a Nyírség csoportban startolva egyértelműen a bajnoki cím megszerzéséért töri magát.

A nyírbátori csapat egyértelmű célja a feljutás Fotó: tudósítónktól

Mondhatnánk, annak rendje és módja szerint az őszi idény végeztével a bátori egylet vezeti a tabellát, de a történet korántsem ennyire egyszerű. Az Unchiás-legénység előnye két pont a második Ófehértó, három a Nyírgyulaj „fakóval” szemben. Éppen utóbbi brigád fosztotta meg veretlenségétől az utolsó fordulóban az éllovast, szóval a riválisok egyáltalán nem törődtek bele a jelenlegi sorrendbe.

– Erre számítottunk – jelezte Unchiás Rémusz, a Nyírbátor edzője. – A rajt előtt nyilatkoztam, hogy nem lesz sétagalopp: bármennyire sokan hitték így négy-öt forduló után, amikor nyertük a meccseket, és nemem lett igazam. A nyáron rendben össze tudtunk állni, hozzáteszem, a keret tagjainak nyolcvan százaléka az ifiből jött fel úgy, hogy egyetlen felnőttmeccs sem volt a lábukban. Sejtettem, ebből lehetnek problémák, dehogy ennyire az alapokig kell visszanyúlnom, azt nem gondoltam volna. Rengeteg hiányossággal szembesültem, maradjunk annyiban, taktikailag és technikailag is van hová fejlődni… Ezért kellettek a rutinosabb futballisták. Ugyanakkor a szervezettség mellettünk szólt: belevágtunk a melóba, amit mindenki komolyan vett, akartak a srácok, átérezték, hogy egy városért játszunk. Mert a Nyírbátornak nem itt van a helye, ez azt hiszem egyértelmű.

Persze, ennek érdekében tenni is illik, amit Unchiás Rémusznak aligha szükséges magyarázni.

– Nekünk mindenképpen bajnokságot kell nyernünk! Nagyon kemény tavasz elé nézünk, amit megelőz egy hosszú téli felkészülési időszak, amely során a jövő érdekében megpróbálunk magasabb osztályú csapatokkal játszani. Fejlődni csak így lehet, annak semmi értelme, gólokkal nyerjünk bizonyos ellenfelekkel szemben és elhiggyük, ennyire jók vagyunk.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..