Zsinórban négy elbukott fellépés után poraiból támadt fel a Baktalórántháza. Még éppen időben, a megyei első osztályú bajnokság idei utolsó fordulójában tudott domborítani Ibrányban.

Igaz, ami igaz, az előző mérkőzésen, az időközben őszi elsővé avanzsált Nyírgyulaj is csak vért izzadva gyűrte le az alsóházban ragadt Baktát. A Borza-legénység az ötödik helyen táborozó Ibrány otthonában már nem csupán megmutatta oroszlánkörmeit, 2–0-ás győzelmével a zárókör meglepetését szolgáltatta.
– Nem kell túlragozni ezt a történetet, tény, hogy nagyon szép győzelmet arattunk, mert fegyelmezetten futballoztak játékosaim – merült a részletekbe Borza László, a Baktalórántháza edzője. – Aki ismeri a csapatot, tisztában lehetett azzal, hogy ha egyszer végre komplett kerettel tudunk pályára lépni, ez a Bakta sokkal többre képes annál, mint ahol jelenleg áll. Nem véletlen, hogy a szezon elején eredményesen szerepelt, csak amikor „közbeszóltak” az eltiltások, sérülések, bajban voltunk, mivel vékony a keret. A télen azon leszünk, hogy feltöltsük a létszámot: nem akarunk olyan szituációba kerülni, mint az ősz második felében, amikor például az egyik kapusnak mezőnyben kellett játszani, illetve az egyébként már visszavonult Illés Lászlót is újra csatasorba kellett hívni. Nekik ezért csak köszönet jár, de ez akkor sem normális dolog, hogy máskülönben nem lettünk volna meg.