A katonaságot megúszta, mégis századosi rangra emelkedett Kocsis Zoltán. A harmincnyolc éves demecseri futballista érdemei elismeréséül meglehet még díszoklevelet is kap valamikor.

Kocsis Zoltán valójában jóval több, mint száz gólnál tart Fotó: tudósítónktól

Ha ez elmarad, akkor is tetszetősen mutat, hogy a Kuku becenévvel illetett csatár a vasárnapi, Nyírmada elleni megye kettes bajnokin pályafutása századik gólját hintette! A jeles esemény a mérkőzés huszonnegyedik percére datálódik, amikor vezetést szerzett a Demecsernek, amely 3–0-ra gyűrte le a vendégcsapatot.

– Huszonnégy éve kezdtem a focit, természetesen Demecserben – révedt vissza a múltba Kocsis Zoltán. – Egy szezont Pátrohán, egy másikat Kéken töltöttem, amikor kiöregedtem az ifiből, egyébként végig itt játszottam. Pontosan lehetetlen megmondani, mennyi gólt szereztem, soha nem vezettem erről statisztikát. Az internetes korszak, a hivatalos adatbank bevezetése óta van hivatalos adat erről, mivel előtte éveket játszottam már, valójában száznál jóval többnél tartok, de ebből nem csinálok drámát.

Kocsis Zoltánban fel sem merül, hogy „nyugdíjaztassa” magát a futballban, éppen ellenkezőleg, néhány szezon még a lábában van.

– Most hiányozna, ha abbahagynám, pár évet még biztos lehúzok a pályán. Egyébként is, ha azt nézem, hogy a csapattársaim közül Lehóczki Zsolti negyvenkilenc, Gombkötő Sanyi pedig negyvenhárom esztendős, hozzájuk képest tini vagyok. Más kérdés, vannak a csapatban olyanok, akik akár a fiaim lehetnének… Mai napig odavagyok a fociért, egy meccset sem hagytam hosszú ideje, legfeljebb sérülés miatt olykor, de akkor is ott vagyok a fiúkkal. Azt feltétlenül írja le, Ecsedi Ferenc, Gombkötő József és Gombkötő Pál voltak az első edzőim a serdülőben, sajnos, már egyikük sem él, de én jó szívvel gondolok rájuk vissza. Na meg aztán, az elmúlt húsz évben mindig akadt legalább egy Gombkötő a demecseri csapatban, nélkülük már elképzelni sem lehet ezt az egészet.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .