Pallai Gergő vasárnap ünnepelte huszonötödik szülinapját. A mándoki futballista tortára nem tartott igényt, a három pontra annál inkább, amit a megyei első osztályú együttes „át is nyújtott neki”: Mirgai László edző neki ajánlotta a Fehérgyarmat elleni győzelmet (2–0).

Pallai Gergő (balról) rendszerint sikeresen birkózik meg az ellenfél játékosaival Fotó: Kákos Dávid

Az újfehértói nevelésű védő második szezonját húzza mándoki színekben, alighanem kölcsönös megelégedésére szolgál mindkét félnek a kapcsolat. Ami nyugodt szívvel megpendíthető, mivel a hátvéd kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból, másfelől a jeles dátumról „hangosan” hírt adott a mester.

– Torta nem volt, sör igen, de nem vészes mennyiségben – árult el némi kulisszatitkot Pallai Gergő. –  A teljes csapatnak köszönöm, hogy gondoltak rám, Mirgai Lászlónak pedig, hogy a meccs utáni nyilatkozatban is megemlített. Ráadásul úgy érzem, jól ment a játék, nem kaptunk gólt, nyertünk, többen nem kívánhatok. Ha a két hátralévő őszi meccset valahogy még behúznánk, akkor a szezon is eredményesnek nevezhető. Számomra az utolsó, Újfehértó elleni mérkőzés külön érdekes lesz: erősen kötődöm a városhoz, ott is élek, sokáig játszottam a csapatban, de ezúttal biztos, hogy mindent meg fogok tenni a Mándok sikere érdekében!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .