A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport tizennegyedik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hétvégén. Vasárnap játsszák az ősz meccsét, amikor a második helyezett Rakamaz az éllovas Kótajt fogadja.

A kótaji védelmet és Kanócz Béla alighanem munkára fogják a Rakamaz elleni rangadón kapust Fotó: Horváth László

Megyei II. osztály: Pannónia Zrt. csoport, 14. forduló (kezdés: 13 óra, ifi: 11)

Szombat

Tiszavasvári (6.)–Kék (12.)

Nagy István, a Tiszavasvári játékos-edzője: – A múlt héten nem tudtunk bravúrt bemutatni, bár a helyzeteink megvoltak. Hazai pályán mindenképpen győznünk kell, de pontjaink csak akkor fognak gyarapodni, ha javul a helyzetkihasználásunk.

Fabók István, a Kék edzője: – Valami okos ember mondhatta, ha intelligens vagy annak az az előnye, hogy mindig eljátszhatod, hogy hülye vagy, míg fordítva ez teljesen kizárt, azért ezzel én vitatkoznék. Mi jelenleg nem gödörbe vagyunk, hanem spirálba kerültünk , ami nagyon gáz, most csak abban bízhatok, hátha mákunk lesz Tiszavasváriban.

Vasárnap

Levelek (15.)–Nyírbéltek (10.)

Majláth Sándor, a Levelek edzője: – A mérkőzés után majd megmondom…

Tóth Tibor, a Nyírbéltek edzője: – Ha ugyanazzal az akarással és harcossággal tudunk játszani, mint a legutóbb, akkor a győzelmet is  megszerezhetjük. Nem lehetetlen feladat, mert tavasszal is nyertünk Leveleken. De tudom, Majláth Sanyi biztos kitalál valamit, hogy ezt megakadályozza…

Bököny (13.)–Geszteréd (16.)

Marozsán Mihály, a Bököny játékos-edzője: – Nyerni kell ezen a szomszédvári rangadón!

Géczi Péter, a Geszteréd játékos-edzője: – Remélem végre mindenki odateszi magát, hiszen Bököny-Geszteréd mérkőzés következik, amely nem egy átlagos meccs szokott lenni.

Nyíribrony (8.)–Apagy (3.)

Törő József, a Nyíribrony elnöke: – Nehéz helyzetben vagyunk, de megpróbálunk vasárnap pályára lépni.

Németh Attila, az Apagy játékos-edzője: – Készülünk a hétvégére, még ha nem is ugyanaz az Ibrony fogad minket mint tavasszal, de legalább a játékvezetők a régiek lesznek! Nem vesszük fél vállról a mérkőzést, új impulzust kaptak a hazaiak, így veszélyesek lehetnek. Ahhoz, hogy dobogón teleljünk szükségünk van a három pontra, ezért mindent megteszünk a győzelemért!

Kállósemjén (5.)–Tiszalök (9.)

Mészáros Ákos, a Kállósemjén játékos-edzője: – A cél a három pont megszerzése.

Nagy Gábor, a Tiszalök edzője: – Nem annyi van ebben a tiszalöki csapatban, amennyit a tizenhárom őszi forduló során mutatott magából. Idén van még két remek lehetőségünk, hogy ezt bebizonyítsuk.

(A mérkőzést Nagykállóban rendezik)

Rakamaz (2.)–Kótaj (1.)

Veigli Géza, a Rakamaz szakmai vezetője: – Ha szeretnénk csökkenteni a pontkülönbséget, akkor mindenképpen nyerni kell! Természetesen győzelemre játszunk, de vannak gondjaink, ezzel együtt nem tudom még milyen összeállításban, mindenesetre hazai pályán rangadóhoz méltó teljesítménnyel lenne jó előrukkolni.

Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – A rangadóra is ugyanazzal a hozzáállással készülünk, mint eddig. Vártuk már ezt a pillanatot és most is a három pont megszerzésére törekszünk.

Encsencs (7.)–Nagykálló (4.)

Szedlár János, az Encsencs játékos-edzője: – Mindig jó meccset játszunk a Kállóval, amely jó formában van, de hátha lesz most egy kis szerencsénk …

Ifj. Koskovits György, a Nagykálló játékos-edzője: – Remélhetőleg tudunk pontot rabolni Encsencsről. Van még két mérkőzés, amit becsülettel végig kell csinálnunk.

Kálmánháza (11.)–Nyírlugos (14.)

Kotricz Zoltán, a Kálmánháza játékos-edzője: – Nagyon komolyan vesszük a mérkőzést, amely fontos lesz számunkra, szükségünk van a három pontra. Ezert pedig az első perctől kezdve mindent meg is fogunk tenni!

Kavalecz Béla, a Nyírlugos edzője: – Sajnos, sok a hiányzónk, ifistákat is bevetve tisztes helytállásra törekszünk.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..