Alighanem gyorsan igyekeznek majd kitörölni emlékezetükből a tisztabereki túrát a vámosoroszi futballcsapat tagjai. A megye kettő Kelet-Magyarország csoport tabellájának tetején trónoló együttes nem csupán a meccset vesztette el: Somogyi Richárdot a mentő vitte el a pályáról, mindemellett Bodnár Béla kapust kiállították.

Ami Somogyi Richárdot illeti: az őszi szezonban tizenhárom gólt szerzett csatár az első félidő hajrájában dőlt ki, mégpedig hosszú időre. A huszonnyolc éves oroszi játékosnak eltört a nagylábujja, ebben az évben már „ugrott” a foci számára.
– Mumusunk a Tisztaberek, valamiért nem megy nekünk ellene és most még ez is – kommentálta a történteket Somogyi Richárd. – Az első félidő vége felé rám csúszott az egyik hazai védő, elestem, ahogy álltam volna fel, csak egy reccsenést hallottam, nyilvánvaló volt, hogy baj van. Kihívták a mentőt, elvittek Szalkára: a kórházban kiderült, nem csak tört, kiugrott a helyéről a lábujjam. Most hat hétig nem csinálhatok semmit, lőttek az idénynek. Nem szeretnék olyat mondani, amit később esetleg megbánok, de azt azért furcsállom, hogy ellenfelemnek még sárga lapot sem adott a játékvezető… Egyre több a hiányzónk, ettől függetlenül hiszem, hogy a csapat így „megcsinálja”, élen zárja az őszt!