A Gergelyiugornya, majd a Dombrád után ezúttal a Pátroha ellen sem lép pályára a Berencs FC, ami immár a megyei másodosztályú csapat „kiszállását” jelenti a Nyírerdő csoportból.

A tizennegyedik forduló lesz tehát a „végállomás” a rétközberencsi egyesület számára, amelyet – a versenyszabályzat értelmében – három ki nem állás esetén kizárnak a bajnokságból. A tabella tizedik helyét elfoglaló csapat eddigi eredményeit törlik, így a hátralévő fordulókban mindig lesz egy szabadnapos együttes.