Mint arról hírt adtunk, a megyei másodosztály Pannónia Zrt, tizenharmadik fordulójában kiírt Geszteréd–Nyíribrony mérkőzés elmaradt, mert a vendégcsapat nem állt ki.

Bökönyben még nyerni tudott az ibronyi csapat… Fotó: tudósítónktól

Vasárnap délután folyamatosan izzottak a vonalak, privát üzenetekben még többen érdeklődtek arról, miért határozott így az Ibrony, amely a bajnokság meghatározó erejének számít?

– Az elmúlt hetekben körvonalazódott, hogy nem tartanak igényt a munkámra – vágott a közepébe Marincsák Viktor, a Nyíribrony edzője. – Ettől függetlenül három alkalommal sikerült összeszednem a csapatot: Bökönyben 7–1-re nyertünk, majd a Levelektől 2–0-ra kikaptunk otthon, következett volna a Geszteréd elleni meccs, melyre már nem utaztak el! Tudni kell, hogy a nyíribronyi futballcsapat több játékosa hosszú évek óta a Vörös Ördögök kispályás együttesem játékosa is. Lehet ennek a következménye a játékosok döntése, egy biztos: én senkit nem kérek ilyenre, mint ahogy pénteken  nyilatkoztam, szerettem volna nyerni Geszteréden… Viszont vasárnapra elfogytam: lélekben. Ez a csapat és a Vörös Ördögök „össze lett rakva”, ez a közösségünk ereje…

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .