A Magyar Kupa országos főtábla második fordulójában a Balkány a Békés megyei első osztályban szereplő Szarvas vendégeként lépett pályára.

Hamar vezetést szerzett a balkányi csapat Szarvason, aztán… Fotó: tudósítónktól

A vendégek számára álomszerűen kezdődött a mérkőzés, Szabó Milán jóvoltából hamar előnybe kerültek, a folytatás azonban nem az elképzelésük szerint alakult. Bár semmi extrával nem rukkolt elő a házigazda, két hibát kihasználva még az első félidőben fordított.  A második játékrészben erőteljesen próbálkozott a Balkány, amelynek több egyenlítési lehetősége volt, a helyzetek azonban kimaradtak. Ez pedig döntőnek bizonyult, győzelmével a Szarvas menetelt tovább, a látogató számára szertefoszlott a kupaálom.

Magyar Kupa: országos főtábla, 2. forduló

Szarvasi FC–Balkány 2–1 (2–1)

Szarvas, 300 néző, v.: Szilágyi S. Balkány: Zán K. – Müller Zs., Szabó M., Angyal N., Lakatos J. (Bátyi L.), Belényesi M., Varga G., Csehil, Vidoven M. (Onisziko), Varga B., Patalenszki J. (Petruska A.). Játékos-edző: Belényesi Miklós.

Gól: Farkas J., Kriska N., illetve Szabó M.

Belényesi Miklós: – Nagyon jól játszott a csapat, gratulálok minden játékosnak. Igazi kupameccs volt, sok néző előtt, sajnos, kihagytuk a második félidőben a helyzeteket, pedig, ha hosszabbításra mentjük a találkozót, érzésem szerint továbbjuthattunk volna, De a sportban nincs ha, ezért gratulálok a hazaiknak a továbbjutáshoz, sok sikert a nekik a folytatáshoz!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .