Noha Domokos Mátyás csak jövőre érettségizik, egy vizsgát már szombaton letett: először vetették be kezdőként a Nyírgyulajban! A leckét pontosan „mondta fel”, a tizenhét éves titánnal soraiban ikszelt (0–0) a megyei első osztályú egylet a vásárosnaményi fellépésen.

Ráadásul rangadóvá előlépett összecsapáson (a hétvégi találkozót mindkét fél a dobogón tanyázva indította…) dobták harcba a nyíregyházi Bozsik Akadémián, majd Kisvárdán edződött ifjút, akit egyébiránt a hatvankettedik percben egy másik üdvöske, a tizennyolc esztendős Tóth Dezső váltott.
– Több barátom játszik a Nyírgyulajban, így amikor a nyáron egy hét próbajáték után szóltak, hogy számítanak rám, örömmel maradtam – taglalta pályafutásának újabb fejezét Domokos Mátyás. – A pénteki edzés után tudtam meg, hogy másnap valószínűleg kezdő leszek Naményban, ezt komolyan mondom, hatalmas megtiszteltetésként éltem meg. Nem sokat aludtam éjjel, nem szégyellem, izgultam, hogy jól süljön el minden. A meccsen biztattak a többiek, ami ugyancsak jól esett: az első félidő végére elfáradtam, de ez átment rajtam, a szünet után még talán jobban is ment a játék, remélem, nem vallottam szégyent.
Domokos Mátyást csereként már többször harcba dobta a gyulaji stáb az őszi idényben, ami jelzésértékű. A még vastagon tini korú támadó emellett szeretne tovább tanulni, diplomát szerezni, no meg a futballtudását csiszolni.
– Biztos, hogy nem fogom elfejteni ezt a naményi meccset! Igaz, hogy sok a sérült a csapatban, nyilván ezért alakult így, de az edzésen is azért hajtok, hogy legalább esélyt kapjak. Az utóbbi egy évben egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam bulizni, mérkőzés előtt pedig még életemben nem mentem el éjszakázni. Természetesen jó lenne majd egyszer feljebb lépni, megpróbálok minden ennek ennek érdekében, meglátjuk mire lesz elég. De az egyértelmű: fel kell vennem a felnőttfoci ritmusát, mert óriási a különbség az utánpótlás szinthez képest. Sokkal gyorsabb a játék, erőszakosabbak a védők, van még mit ellesni.