A Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata a Keleti csoport tizenkettedik bajnoki fordulójában hazai pályán fogadta az Egert.

A kék mezes sényői együttesnek meggyűlt a baja az ellenféllel, de sikerült megszerezni a három pontot Fotó: berénymédia.hu

Noha a hevesiek idegenbeli mutatója eleddig meglehetősen harmatos volt, ehhez képest már a találkozó elején vezetést szereztek – szabadrúgásból. Kisvártatva újabb egri ziccer adódott, amit Gazsi Tamás bravúrral hárított, majd növelte a tempót a házigazda, az első félidőben azonban mindhiába próbálkozott. A szervezetten védekező Egert a második játékrészben sikerült megtörni, Kapacina Kevin egyenlített, annak dacára, hogy Klepács Krisztián kiállítása miatt ekkor már emberhátrányban küzdött a hazai legénység.

Sőt, a lendületbe jött szabolcsi gárda kisvártatva fordított, Kapacina Valer is beköszönt (2–1). Az eseménydús periódus következő fejezetként – a változatosság kedvéért – az Eger létszáma is megfogyatkozott, méghozzá mindjárt két fővel: előbb Gajda Márkó, néhány pillanattal később Valkay Richárd is levonulási parancsot kapott a játékvezetőtől. Mindez döntőnek bizonyult, izgalmakban bővelkedő meccsen szerezte meg a három pontot a Sényő!

NB III.: Keleti csoport, 12. forduló

Sényő-Carnifex–Eger 2–1 (0–1)

Sényő, 300 néző, v.: Tóth T. Sényő: Gazsi – Szokol, Klepács, Márton A., Lizák, Lakatos L., Fabu, Kapacina V., Boros D. (Barcsay M.), Kristófi (Varga J.), Kapacina K. (Fenyőfalvi D.).  Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.

Gól: Kapacina K., Kapacina V., illetve Vitelki B. Kiállítva: Klepács K. (59. perc), illetve Gajda M. (83. perc), Valkay R. (86. perc)

Imrő László: – Nehéz volt, de erre számítottunk! Egy rettentően szervezetten védekező csapat érkezett hozzánk. Sajnos hamar hátrányba kerültünk és nem igazán találtunk fogást a vendégcsapaton. Inkább küzdelem volt a mai mérkőzésen mint jó játék, de ezért is három pontot adnak. A három kiállítás ellenére egy sportszerű mérkőzés volt, bár a végére picit elszabadultak az indulatok.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .