Egybehangzó vélemények szerint Gazsi Tamás ihletett formában védett az ESMTK elleni idegenbeli összecsapáson. A Sényő-Carnifex NB III-as csapatának kapusa fogott, mint a zöld festék, oroszlánrészt vállalt a pontszerzésből (2–2).

Gazsi Tamás a helyzet ura volt a vasárnapi meccsen is Fotó: berényfocimedia

A Keleti csoport tabelláján immár hetek óta bebetonozva, a nyolcadik helyen táborozó szabolcsi legénység a hatodik pozíciót uraló fővárosiakkal babrált ki – a magabiztos kapus főszereplésével, aki a kapott gólokról nem tehetett.

– Az első félidőben nem voltunk igazán élesek, ebben az időszakban egyszer kellett komolyabban beavatkoznom – ecsetelte az eseményeket Gazsi Tamás. – A szünet után, 2–1-re vezetett az ellenfél, akkor néhány percen belül háromszor is védtem: egy közeli fejest a léc alól piszkáltam ki, szerintem ez volt a legneccesebb szituáció. Így meccsben tudtam tartani a csapatot, mert érzésem szerint, ha ekkor kapunk még egyet, elmegy a hajó. Szerencsére sikerült egyenlíteni és pontot szereztünk egy igazán jó csapat otthonában. Mert az látszott, hogy az ESMTK nem véletlenül áll elöl a tabellán, nem szerencsével nyereget. Én pedig csak tettem a dolgom, hozzáteszem, a védők gyakran kisegítettek. , jó csapat ellen szereztünk pontot, nem szerencsével nyeregetnek,

A huszonnégy éves cerberus a nyáron csatlakozott a sényői együtteshez, ami a jelek szerint mindkét félnek előnyére vált.

– Abszolút helyes döntés volt, hogy a Sényőt választottam, és az sem mellékes szempont, hogy ismertem a a srácok többségét, tudtam, jó helyre kerülök – szögezte le Gazsi Tamás.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .