A megyei másodosztály Nyírerdő csoport tizenegyedik fordulójában hét mérkőzést rendeztek vasárnap.

A mezőladányi katlanban a tuzséri csapat próbált domborítani Fotó: Lakatos Kriszta

Őr–Szabolcsveresmart 6–1 (2–0)

Őr, 120 néző, v.: Sipos L. Őr: Oláh M. – Szabó V., Deme B. (Repelik Á.), Varga J., Kézi B. (Jenei Zs.), Tisza Á., Erdei Cs. (Szabó A.), Benkő J., Szabó L. (Bencze M.), Tóth G., Kósa S. Edző: Kálmándi Bertalan. Szabolcsveresmart: Csernyu L. – Sajtos R., Patai M. (Szemán B.), Nagy R., Szoboszlai B., Bandor J., Rostás Zs., Demeter A., Meggyesi M. (Baka D.), György M. (Nagy Á.), Pálinkás T. (Jónás Zs.). Edző: Tara Sándor. Gól: Szabó A. 2, Kósa S., Kézi B., Erdei Cs., Repelik Á., illetve Demeter A. Ifi: 5–2.

Kálmándi Bertalan: – Ez a győzelem, miként mondtam is, hat pontot ért. Nehezebbnek gondoltam, de a fiúk megmutatták hogyan is kell küzdeni. Nehéz volt feltörni a vendégek védelmét, de a második félidőben eldöntöttük a három pont sorsát. Különösen örülök, hogy most a csereemberek is jól szálltak be a meccsbe. A csapat ezt a sikert polgármesterünk és az új képviselőtestületnek ajánlja fel! Gratulálok mindkét csapatunk győzelméhez.

Tara Sándor: – Ehhez a mérkőzéshez inkább nincs mit hozzá fűznöm.

Nyírkarász–Ópályi 2–5 (0–3)

Nyrkarász, 150 néző, v.: Kocsis Zs. Nyírkarász: Kiss Á. (Molnár A.) – Csehil Á. (Horváth J.), Bombera M., Baksa Z., Lovas I. (Jaczina L.), Deák B. (Molnár M.), Rákóczi L., Horváth G., Tóth T., Csuka Gy., Ujj Gy. (Szarvas L.). Edző: Tóth Tibor. Ópályi: Kedves Gy. – Bálint Zs. (Almássy J.), Rácz P. (Kalucza E.), Papp Sz. (Szender S.), Bálint Cs., Máté A., Fodor Cs., Rácz Zs., Rácz D., Jónás I. (Bartha M.), Rácz J. Edző: Kósa József. Gól: Deák B., Bombera M. (11-esből), illetve Bálint Cs. 2, Fodor Cs. 2, Bálint Zs. Ifi: 9–1.

Tóth Tibor: – Először is gratulálunk Szalmás József polgármester úrnak, hogy ismét megnyerte a választást. Ehhez jó munkát kívánunk neki, és a régi-új testületi tagoknak. A mai mérkőzésről pedig csak annyit tudok mondani, hogy remélem időben jött ez a pofon, mert az „El Classico”-ra ez nagyon kevés lesz.

Kósa József: – Lelkes és odaadó játékunkkal megérdemelt győzelmet szereztünk, amely lehetett volna akár nagyobb arányú is. Ezt a győzelmet viszont felajánlani a múlt héten édesanyám, a jövő héten pedig feleségem esedékes születésnapja alkalmából. Gratulálok minden egyes játékosomnak!

Pátroha–Ajak 5–3 (3–0)

Pátroha, 100 néző, v.: Oláh G. Pátroha: Szabó A. – Mozga Gy., Fedor A. (Kalu B.), Mikó L. (Boda R.), Balogh G. (Balogh I.), Balogh S. (Molnár A.), Kovács Sz. (Bedő I.), Kovács D., Molnár V., Csépke M., Varga R. Edző: Minyin Vitalij. Ajak: Leskovics A. – Balogh T., Szopkó T., Kovács L., Bíró J., Kertész D., Dankó F. (Harakály T.), Dobrai D., Folytán Z., Balogh T., Czvik S. Edző: Gyüre József. Gól: Csépke M. 4 (egyet 11-esből), Kovács Sz., illetve Bíró J., Kovács L., Folytán Z. Ifi: 5–0.

Minyin Vitalij: – Elismerés illeti mindkét csapatunkat mai győzelmekhez. Külön is szeretnénk gratulálni Tóth Sándor polgármester úr választási győzelméhez.

Gyüre József: – Megérdemelt hazai siker született, bár a három gólunk azért sejtet valamit.

Ladányi TC–Tuzsér 0–1 (0–0)

Mezőladány, 100 néző, v.: Varga F. Ladányi TC: Fejér G. – Galambos L., Révész Z., Szilágyi D., Kovács D., Jeney D. (Deskó L.), Szilágyi G. (Jónás A.), Demeter L., Balogh L., Pólyán R., Arany M. Edző: Kertész Milán. Tuzsér: Nagy Sz. – Balogh R. (Farkas Á.), Balogh T. (Balogh A.), Szőke Zs., Koszta Sz., Balogh M., Iván S., Jónás D., Setét E. (Szabó T.), Balogh Zs., Jónás I K. (Sztojkó L.). Edző: Szabó István. Gól: . Ifi: 0–0 .

Kertész Milán: – No komment.

Szabó István: – Küzdelmes mérkőzésen, helyzeteink alapján, úgy gondolom megérdemelten hoztuk el a három pontot Mezőladányból. További sok sikert kívánunk a hazaiaknak.

Gergelyiugornya–Demecser 0–2 (0–1)

Gergelyiugornya, 150 néző, v.: Tordai M. Gergelyiugornya: Vass S. – Balogh T., Lakatos A., Peregrin R., Czirják M., Batka R. (Szűcs A.), Bicskó G., Kovács D., Csonka L., Tóth Zs. (Balázs M.), Balogh B. Edző: Czirják József. Demecser: Fintor S. – Kiss M., Kiss T., Kantár K., Vantyuch B. (Kocsis Z.), Csire G. (Varga T.), Gombkötő Z., Herceg I., Varga E., Boldi K., Gombkötő S. Játékos-edző: Gombkötő Sándor. Gól: Gombkötő Z. (11-esből), Kantár K. Kiállítva: Lakatos A. (59. perc), Bicskó G. (64. perc), Vass S. (75. perc), Csonka L. (86. perc), illetve Kiss T. (69. perc). Ifi: 1–4.

Czirják József: – A jövő heti összeállításunk úgy fog kinézni, hogy Tordai sporttárs 1-es mez. A többit nem tudom, mert jelenleg nyolc emberünk hiányzik sérülések és eltiltások miatt. Nem biztos, hogy a hétvégén elmegyünk Berencsre.

Gombkötő Sándor: – Először is a demecseri futballcsapat üdvözli a város új polgármesterét, Rátkai Sándort és az új képviselőket. Tudjuk, hogy a csapat mellett lesznek. A mai mérkőzésről annyit, kettő nulla után kezdődtek a kiállítások, de addigra minden eldőlt. További sok sikert kívánok az ugornyai barátaimnak.

Fényeslitke–Berencs FC 3–1 (3–0)

Fényeslitke, 100 néző, v.: Szikszai Gy. Fényeslitke: Janda T. – Gyüre Gábor, Jenei R., Erőss P. (Rusznák S.), Sajtos N. (Kovács J.), Gyüre Gergely, Nagy Z., Gégény Z. (Kovács L.), Toma J. (Miskolczi Á.), Nagy M., Nagy B. (Arnóczky Sz.). Edző: Nagy Zoltán. Berencs FC: Csikós Zs. – Gyüre P., Demjén T., Kóka S., Gulácsi Z., Kovács Cs. (Beri G.), Gábor P., Farkas G., Kállai Á., Baglyos F., Rácz S. Edző: Gulácsi Zoltán. Gól: Nagy B., Sajtos N., Gégény Z., illetve Gábor P. Kiállítva: Nagy Z. (80. perc), illetve Baglyos F. (50. perc). Ifi: 6–3.

Nagy Zoltán: – Az első félidő alapján gólkülönbséget is javíthattunk volna. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki és hibáztunk el. A második játékrészben csapkodó és kapkodó lett a játékunk, és szorosabbá tettük a mérkőzést. Ez felróható annak is, hogy a saját szurkolóink kikezdik a játékosokat. Arra kérném őket, hogy a következő fordulókban inkább biztassák őket.

Gulácsi Zoltán: – Köszönöm annak a tizenegy játékosoknak, aki eljött. Becsülettel végigküzdöttük az utolsó meccset. A csapat úgy döntött, hogy itt a vége.

Gyulaháza–Nyírmada 0–1 (0–0)

Gyulaháza, 100 néző, v.: Maleskovits. Gyulaháza: Bandor F. – Köblös B., Gáti Sz., Bálint N. (Torma M.), Szikszai T. (Lévai Cs.), Tóth F., Lakatos P., Tóth D., Kozma M., Gáti S., Savrnoh (Németh T.). Edző: Bardi Gábor. Nyírmada: Csiki G. – Szőke I., Pál M., Dancs M. (Váradi T., Horváth I.), Baráth B., Szikszai A., Barkasz Gy., Tóth A., Csiki M., Jóni A., Juhász J. Játékos-edző: Szőke István. Gól: Csiki M. Ifi: 6–2.

Szőke István: – Bravúros győzelmet arattunk Gyulaháza otthonában. Most a fiúk is egységes csapatként működött, és ennek meg is lett ma az eredménye.

Szombaton játszották:

Dombrád–Vaja 0–0

Dombrád, 100 néző, v.: Sándor Cs. Dombrád: Szabolcsi M. – Molnár T., Birke Cs., Fábián I., Borbély L., Horváth N., Illés P. (Balogh D.), Orosi L. (Szendrei I.), Hornyák M., Molnár P., Méhész B . Edző: Tóth János. Vaja: Vakarcs I. – Lakatos T., Borsi D., Jávor P., Soltész Á., Zakor J. (Nagy H.), Pásztor J., Nagy T. (Simák B.), Mulutó P., Zakor G., Soltész B. Edző: Kiss Attila. Ifi: 4–3.

Tóth János: – Elég nehéz helyzetben vagyunk. Úgy érzem, hogy az ellenfelünk egy picit közelebb állt a győzelemhez, de egy kis szerencsével itthon tartottunk egy pontot. További sok sikert kívánok a Vajának! Szeretném megköszönni Kozmáné Kasza Veronika polgármester asszonynak az elmúlt öt év támogatását. Kívánok neki jó egészséget és tartalmas hosszú éveket családja körében. Egyúttal szeretném köszönteni a város új polgármesterét Harsányi László polgármester urat, akinek a munkájához kívánok a Dombrádi Sportegyesület nevében kitartást és sok sikert.

Kiss Attila: – Taktikus és fegyelmezett játék, amit vártam is a csapattól. Gratulálok nekik! Azért ma is megvoltak a helyzeteink, amiket sajnos elpuskáztunk, a végén pedig az asszisztens közreműködésével elvettek tőlünk egy teljesen szabályos gólt.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .