Tizenkilencre lapot húzott a Nagyhalász, amikor Dukát Péter távollétében a tizenhat éves Bodnár Mátét vetette be kapusposzton a Kemecse elleni idegenbeli fellépésen. A megyei első osztályú egyletnél jól keverték a „kártyát”, mert a bátor leosztással nyerték a partit.

A tabellát vezető halásziak 3–1-re győztek, az ifjú cerberus pedig megtette a magáét: a kapott gólról nem tehetett, másfelől nem csupán „túlélte” a bajnoki tűzkeresztséget, talán rácáfolt arra a futballtézisre, hogy nem minden a kor – mármint a kapusként.

– A nyáron Csengerben már védtem egy kupameccsen, a felnőttek között viszont ez volt bajnokim – taglalta a történteket Bodnár Máté. – Lassan fél éve készülök együtt a nagyokkal, szoktam a légkört, de egy meccs azért nyilván más. Volt bennem drukk, izgultam is, minek  tagadnám, mert szerettem volna bizonyítani, hogy lehet rám számítani. Olyan jól játszott a csapat, hogy nem akadt sok dolgom. A kiállítás után némileg beszorultunk, a második félidőben kétszer kellett védenem, a kapott gólnál nem tudtam segíteni, nem is szólt érte senki.

Bodnár Máté nem a semmiből bukkant elő, sőt jelenetős kluboknál pallérozódott, ráadásul egészen speciális módszerrel csiszolták képességeit.

– Edzettem a Szparinál, több, mint két évig voltam Diósgyőrben, majd Kisvárdán, aztán bizonyos okok miatt abba akartam hagyni. Nagy Lali hívó szavára jöttem Halászba, aki az ifi edzőjeként fél évig mezőnyben játszatott, hogy újra élvezzem, érezzem meg a játékot, ami segíteni fog, szolgálja a fejlődésemet. Hát, úgy érzem, tényleg hasznomra vált valami újat kipróbálni. Köszönöm a Nagyhalásznak, rengeteg segítséget kaptam: az egyesület húzott ki a mélyből, amiben voltam, ezért nagyon hálás vagyok egytől egyik mindenkinek!  Egy álmom van: legalább egy meccsre a magyar címerest mezt magamra ölteni, erről már kicsi korom óta álmodozom.