A Sényő-Carnifex NB III-as futballcsapata rendhagyó időpontban, szombat délután játszotta újabb hazai mérkőzését a tabellán harmadik Cegléd ellen.

Lakatos László (kék mezben) próbálja „megfirgálni” ceglédi ellenfelét Fotó: tudósítónktól

Ennél jobban nem is indulhatott volna a hazai számára a mérkőzés: Lizák Bence gyorsan vezetést szerzett, félóra elteltével pedig – újabb szép támadás megkoronázásaként – Kapacina Valer megduplázta az előnyt. Jó színvonalú, izgalmas első félidő hajrájában egy pontrúgást követő lecsorgó labda Makrai László elé került, aki szépített (2–1).

A második játékrész eleje kopírozta az elsőt: Kapacina Valer másodszor is beköszönt, visszaállítva a kétgólos különbséget (3–1). Sőt, a jól játszó házigazda lendülete a folytatásban sem tört meg: a csereként bevetett Kristófi Sándor is góllal jelentkezett (4–1), ami már sejtetni engedte, eldőlt a találkozó. Így történt, ráadásként még a szintén a kispadról érkezett Barcsay Márk is hintett egyet, ekképpen a Sényő szép, egyben felettébb értékes győzelmet aratott.

NB III.: Keleti csoport, 10. forduló

Sényő-Carnifex–Cegléd 5–1 (2–1)

Sényő, 200 néző, v.: Kovács T. Sényő: Gazsi – Szokol, Klepács, Bodó G., Márton A., Lakatos L., Fabu, Kapacina V. (Fenyővalfi D.), Boros D., Lizák (Barcsay M.), Kapacina K. (Kristófi). Edző: Fiumei Viktor, Imrő László.

Gól: Kapacina V. 2, Lizák, Kristófi, Barcsay M., illetve Makrai L.

Imrő László: – Nagyszerű mérkőzés volt! Játékban,hozzáállásban, fegyelemben kitettek magukért a fiúk, ugyanakkor nagy csata volt a pálya minden egyes területén. A második félidőben a három találatunkkal úgy érzem, eldöntöttük a találkozót. Talán a szezon eddig legjobb játékával, ami most az első perctől az utolsóig tartott! Három hét során három élcsapat ellen hat pontot szereztünk! Gratulálok minden játékosnak, további sok sikert kívánunk a vendégcsapatnak!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .