A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport tizedik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hétvégén.

Folytatódik a hajsza a bajnoki pontokért Fotó: tudósítónktól
Megyei II. osztály: Pannónia Zrt. csoport, 10. forduló (kezdés: 15 óra, ifi: 13)
Szombat
Tiszavasvári (7.)–Bököny (14.)
Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Mindenünk megvan a jó szerepléshez: létszám, akarat, eredmény, játék csak ez mindig más időben és helyen. Remélem az Ibrony elleni győzelem, a hazai pálya, a saját közönség felvillanyozza a srácokat és győzelemmel tudjuk megünnepelni a születésnaposainkat!
Marozsán Mihály, a Bököny játékos-edzője: – Előbb legyünk meg létszámban, aztán majd meglátjuk, mi sül ki ebből a meccsből.
Vasárnap
Nyíribrony (9.)–Nyírbéltek (11.)
Marincsák Viktor, a Nyíribrony edzője: – Mindent meg kell tennünk a győzelem érdekében. Át kell lépni saját árnyékunkat, tudom, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni!!
Tóth Tibor, a Nyírbéltek edzője: – Nyíribronyba nem feltétlenül nyerni járnak a csapatok, mégis azt érzem. lehet esélyük akár a győzelemre is, mert a hazai csapat is átalakulóban van. Az elmúlt hetekben elért eredmények mellett a mutatott játékos is bizakodásra ad okot.
Kállósemjén (5.)–Levelek (16.)
Mészáros Ákos, a Kállósemjén játékos-edzője: – Azt gondolom, a levelek sokkal jobb csapat annál, mint ahogy a helyezése mutatja. De, mi azon vagyunk, hogy megőrizzük veretlenségünket, mindenképpen nyerni akarunk.
Gebri György, a Levelek játékos-edzője: – Igyekszünk javítani a pozíciónkon. Ha pozitívan akarunk hozzáállni jelenlegi helyzetünkhöz, akár örülhetünk is, mert így minden meccs rendkívül fontos és izgalmas számunkra. Ha most a 4-10. hely valamelyiként állnánk, akkor lehet, akadnának komolytalan mérkőzéseink. Bár, én azért nem bánnám…
(A mérkőzést Újfehértón rendezik)
Rakamaz (2.)–Geszteréd (15.)
Veigli Géza, a Rakamaz szakmai vezetője: – Természetesen hazai pályán nyerni akarunk és nyerni is fogunk.
Géczi Péter, a Geszteréd játékos-edzője: – Abban az esetben, ha az elmúlt hetek produkcióit folytatjuk nem sok jóra számíthatunk. Jelenleg fogalmam sincs milyen összeállításba lépünk pályára, mivel van négy eltiltott és két-három sérült játékos, de megpróbálunk a busszal beállni a kapu elé.
Encsencs (6.)–Apagy (3.)
Szedlár János, az Encsencs játékos-edzője: – Mindent megfog tenni a csapat, hogy itthon tartsuk a három pontot. Már csak azért, mert az eddigi utolsó apagyi mérkőzésünkön igencsak érdekes körülmények között vesztettünk…
Németh Attila, az Apagy játékos-edzője: – Ahhoz, hogy elől tudjunk maradni muszáj nyernünk, így a három pontért utazunk. A hazaiak gólveszélyes csatárai miatt viszont nem lesz egyszerű dolgunk!
Kálmánháza (12.)–Kék (8.)
Kotricz Zoltán, a Kálmánháza játékos-edzője: – A csapat a pályán nem teljesít rosszul, ezt a múlt heten is bizonyítottuk, viszont jó lenne, hogy végre ez pontokban is megmutatkozzon. Így mindenképpen győzelemre törekszünk hazai pályán a Kékkel szemben. Ők számunkra meg ismeretlenek, ahogy mi is számukra. A saját játékunkat szeretnénk érvényesíteni a mérkőzés lehető legnagyobb részében. Nem lesz egyszerű feladatunk a vendégekkel szemben, de mindent meg kell tennünk, hogy jól essen a vacsora, amit az ifi- ás felnőttcsapatunk együtt fogyaszt majd el.
Fabók István, a Kék edzője: – Nem sok hiányzott ahhoz , hogy a kisvonat alá vessem magam a hétvégén látott produktum után. Erre most egy újabb sorscsapás leselkedik ránk a Glamour-napok képében. Így workshoppot tartok a foci jótékony hatásáról, a társadalmi kapcsolatok kiépítésen keresztül, az emocionális feltöltődésig bezárva! Magyarul a meccs után megérdemelten megmeredni, mint a csuka !
Nyírlugos (13.)–Tiszalök (10.)
Kavalecz Béla, a Nyírlugos edzője: – Bízom benne, hogy összeállunk és győztesen hagyjuk el a pályát.
Nagy Gábor, a Tiszalök edzője: – Nagy szükségünk van már egy győzelemre. Remélem ennek megszerzése hamarabb fog bekövetkezni, mint hogy a pálya szélén megőszülök vagy idegösszeomlást szenvedek. Bár, ha jobban meggondolom, a fehér halántékot simán bevállalom és szívesen leszek a tiszalöki Richard Gere, ha cserében elhozzuk Lugosról a három pontot.
Nagykálló (4.)–Kótaj (1.)
Ifj. Koskovits György, a Nagykálló játékos-edzője: – A gondjaink sajnos tovább fokozódtak, de a listavezető ellen ezt félre kel tennünk. Mindent megteszünk azért, hogy pontot raboljunk vasárnap!
Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – A múlt heti döntetlen után megbeszéltük azokat a hibákat, amiket elkövettünk. Tiszta fejjel megyünk Kállóba, ahol minden mérkőzés nehéz, de ha a saját játékunkat játsszuk, akkor lesz esélyünk a győzelemre.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .