A nyírmadai Baráth Balázs nagy hatótávolságú föld-levegő rakétái az első félidőben kétszer is becsapódtak a dombrádi kapuba – mindannyiszor szabadrúgás után.
Más tészta, hogy ez is kevés volt még a pontszerzéshez is a megyei másodosztály Nyírerdő csoportban rendezett meccsen, amelyen az eleve esélyesebb, az élcsoportba bebetonozott Dombrád hazai pályán 4–2-re gyűrte le a Madát.
– A pénteki edzéseken gyakoroljuk a szabadrúgásokat, mivel egyedül én vagyok ballábas a csapatban, bizonyos szögekből én szoktam rúgni – ecsetelte az előzményeket Baráth Balázs, aki elhárította a specialista jelzőt, elintézve annyival: elsült a balos. – Az elsőnél a 16-os sarkáról rövid felsőbe húztam vissza, a második nagyjából 25 méterről lőttem. Annak idején, a pusztadobosi ifiben többször előfordult hasonló, Madán viszont ez volt az első és szerencsére rögtön a második. A Ladány ellen néhány hete a felső lécet találtam el „szabiból”, de legalább a kipattanó labdát befejelte a csapattársam. Nagyon sajnálom, hogy így is kikaptunk, ha csak egy nyavalyás góllal nyerünk, most minden más lenne…
Baráth Balázs balhátvédként indította röppályára bombáit. Holott a huszonkilenc esztendős bekk eredendően éppen a gólszerzésre szakosodott, csak közbeszólt a sors.
– A régi szép időkben, ifjúsági koromban még csatárként szerepeltem, az egyik idényben negyvennyolc gólt szereztem. Amikor Rohodra kerültem, ez mondjuk nem tegnap volt, a sérülések miatt az
akkori edző, Gazdag Attila kérte, hogy menjek hátra. Utána a megye háromban bal futót játszottam, Madára pedig már eleve hátvédként igazoltam, számomra viszont egy a lényeg: a pályán legyek, mert ülni nem szeretek. Mert bár a jelenlegi munkám nem engedi meg, hogy heti három edzésre járjak, a térdem is „kattog”, de futballozni szeretek. Nekem ez az osztály tökéletesen megfelel, a fő, hogy bennmaradjon a csapat, mert a sok kieső miatt ez sem lesz egyszerű.
