A magyar válogatott – a nagyhalászi Ladányi Dáviddal soraiban – 2–1-es vereséget szenvedett Brazíliától az ausztráliai minifutball-világbajokság elődöntőjében, így a bronzéremért játszhat az esemény zárónapján, pénteken.

A dél-amerikai labdazsonglőrök elleni csütörtöki összecsapás első veszélyes megmozdulása éppen Ladányi Dávid nevéhez fűződött, aki centikkel tekert fölé – szabadrúgásból. Kisvártatva Barabás Miklós egy kapitális védelmi hibát kihasználva vezetést szerzett a mieinknek, a folytatásba pedig a kapus, Tajti Bence bravúros védésekkel babrált ki a kanári mezesekkel.
A második félidő elején a kapufa még „velünk” volt, de ugyanezen akció végén Tornyai Vikor balszerencsés mozdulattal saját kapujába sarkalta a labdát (1–1). A brazilok domináltak és egy látványos emeléssel fordítottak, a hátralévő időben pedig hiába küzdött nagyot Nagy Lajos legénysége, nem sikerült kicsikarni az egyenlítést.
Öt győzelem után ez volt a magyarok első veresége a tornán, miközben Ladányi Dávid – bár ezúttal nem talált be – kilenc góljával a csapat egyik frontembere.