A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport kilencedik fordulójában hét találkozót játszottak vasárnap.

A leveleki csapat a Rakamazt fogadta Fotó: Szmolka Tamás

Geszteréd–Encsencs 3–7 (3–3)

Geszteréd, 50 néző, v.: Valu T. Geszteréd: Nagy A. – Seres M.,ó (Balogh D.), Horváth L. (Szilágyi J.), Szilágyi Z., Papp R. (Szilágyi P.), Nagy M. (Gilányi M.), Géczi P., Mikó I., Balázsi P. (Kiss L.), Birovecz J., Serbán D. Játékos-edző: Géczi Péter. Encsencs: Szvára M. – Horánszki L., Szilágyi G. (Kiss Á.), Varjasi K. (Szedlár J.), Tallódi L. (Kiss Z.), Balogh D. (Illés G.), Bíró L. (ifj. Bíró Zs.), Csörgő K., Konyha Cs., Bíró Zs., Sós D. Edző: Szedlár János. Gól: Birovecz J. 2, Szilágyi Z. (11-esből), illetve Csörgő K. 3, Szilágyi G. 2, Balogh D., Bíró Zs. Kiállítva: Serbán D. Ifi: 3–3.

Géczi Péter: – Újabb szomorú vasárnap, óriási statisztái vagyunk ennek a bajnokságnak. Gratulálok a vendégeknek.

Szabó Sándor szakosztályvezető: – Három nullra vezettünk, a csapat pedig azt hitte, már megvan a meccs, ehhez képest egyenlített az ellenfél. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, a második félidőben egyértelműen mi domináltunk, megérdemelten nyertünk .

Levelek–Rakamaz 0–2 (0–1)

Levelek, 100 néző, v.: Kiss P. Levelek: Varga Gy. – Gebri Gy., Csoma D., Anda Sz., Mocsár V. (Csekk A.),  Svelta Z. (Ugyan J.), Bakró M., Kristófi B., Gulyás I., Vass I., Pekk T. Játékos-edző: Gebri György. Rakamaz: Csobán I. – Kacsúr A., Tóth Z., Kántor Zs., Bíró Cs. (Dudás M.), Galambosi G. (Dudás B.), Károlyi R. (Venczel I.), Kovács E. (Bagoly Z.), Anderka R. (Málik M.), Szívós M., Cseh K. Szakmai vezető: Veigli Géza. Gól: Bíró Cs., Szívós M. Ifi: 0–5.

Gebri György: – Úgy érzem, felvettük a kesztyűt. két szerencsétlen góllal kaptunk ki, többet érdemeltünk volna. Gratulálok a srácoknak! Ha minden meccsen ez a hozzáállás és fegyelmezettség jellemezne minket, most más célokért küzdenénk. Nem adjuk fel!

Veigli Géza: – Az első félóra nem volt rossz, de a jó nem ilyen. Később sok hibával, pontatlanul játszottunk, nyertünk ugyan, de a folytatásban ez kevés lesz. Gratulálunk az ifinek, rangadót nyert idegenben!

Bököny–Kállósemjén 1–3 (0–2)

Bököny, 150 néző, v.: Rácz T. Bököny: Fábián I. – Asztalos A., Ábrók Á., Bánfi Cs., Tóth K., Szedlár B., Pelels T., Danó Zs., Marozsán M., Bucsku P., Kiss J. Játékos-edző: Marozsán Mihály. Kállósemjén: Papp T. – Marozsán Zs., Kóth Á., Mészáros T., Hamza T., Szabó I., Mészáros M. (Bencs Á.), ifj. Marozsán M. (Páll J.), Vass G., Docsa I., Lábas P. (Erdei S.). Játékos-edző: Mészáros Ákos. Gól: Tóth K., illetve Szabó I, Hamza T. (11-esből), Páll J. Ifi: .

Marozsán Mihály: – Jobb volt a Semjén, egy góllal biztosan, Gratulálok nekik!

Mészáros Ákos: – Nehezen, de megszereztük a három pontot, megyünk tovább!

Nyíribrony–Tiszavasvári 1–3 (0–1)

Nyíribrony, 100 néző, v.: Gergely S. Nyíribrony: Kerekréti G. – Gyarmati S., Dobránszki Á., Szabó B., Mihalovics M. (Sándor R.), Marincsák R., Imre L., Kantár J., Galamb P., Juhász M., Tóth Z. (Papp R.).  Edző: Marincsák Viktor. Tiszavasvári: Susánszky L. – Szolyka T., Mészáros T., Gyákum K., Szolyka G., Holozsnyák Á., Bolega S., (Tóth D.) Veres B., Ujj L., Nagy I. (Lakatos M.), Bolgár D. Játékos-edző: Nagy István. Gól: Mihalovics M., illetve Holozsnyák Á., Ujj L., Bolgár D. Ifi: 4–4..

Marincsák Viktor: – Simának tűnik az eredmény, de valójában nem volt az, viszont mi a helyzeteinket rendre elhibáztuk, az ellenfél pedig ezt könyörtelenül kihasználta. Összetartásunkat mi sem mutatja jobban, minthogy másfél órával a lefújás után még az öltözőben ültünk, és a történtekről beszéltünk. Ez a mi erényünk, ezt nem veheti el tőlünk senki!

Nagy István: – Gratulálok a csapatnak! A győzelemért mindig ennyit kell tenni, akaratban és a hozzáállást tekintve ez példaértékű volt. Az ifjúsági korú játékosok sokat hozzátettek a mérkőzéshez.

Kék–Nyírlugos  0–0

Újdombrád, 26 néző, v.: Knoblok. Kék: Himmer A. – Poór B. (Horváth J.), Szurcsik Z., Szegedi Z. (Kerekréti Á.), Szuromi L., Bodó I., Szabó M., Ignácz G., Csombók Cs. (Veress Á.), Sinka J., Dócs N. (Szurcsik G.). Edző: Fabók István. Nyírlugos: Fehér G. – ifj. Kavalecz B., Illés Á., Dankó Cs., Jávor N., Horváth Jenő (Gyöngyösi A.), Nagy J. (Petrás M.), Kállai P., Csákányos T., Farkas Gy. (Lakatos A.)Holló Zs. Edző: Kavalecz Béla. Ifi: 4–0.

Fabók István: – Ahogy a tanult kollégám mondta, null nullig nagyon szoros volt és csak egy hajszál választott el attól, hogy eret vágjak magamon. Sajnos, már ott kezdődött a probléma, hogy a meccs előtti taktikai értekezletet nem tudtunk megtartani, mert a mágnestáblát elvitték a szerecsenek, a kréta a meg ugye be van tiltva.

Kavalecz Béla: – A csapat és a magam nevében őszinte részvétet kívánok Petrás Mihálynak! A mérkőzésről pedig annyit, igazságos döntetlen született.

Apagy–Kálmánháza 3–2 (2–1)

Apagy, 100 néző, v.: Pokoracki . Apagy: Polgári L. – Korpás Z., Balogh N., Halastyák Á., Árpási D., Kozák R. (Kiss Z.), Németh A., Marcsek T. (Varga Z.), Hegedűs L., Marics T., Bakró A. (Trencsényi R.).  Játékos-edző: Németh Attila. Kálmánháza: Pécsi V. – Hirka T. (Bene Z.), Szalka N., Ádám D., Sramkó D., Kotricz Z., Sira T., Szilágyi K., Fekete B., Petics I., Korsoveczki M. Játékos-edző: Kotricz Zoltán. Gól: Németh A. 2, Marics T., illetve Kotricz Z., Szilágyi K. Ifi:3–2 .

Németh Attila: – Jól kezdtünk, az első félidőben a helyzetek alapján le kellett volna zárnunk a mérkőzést – nem sikerült. Gratulálok a Kálmánházának a második játékrészben nyújtott teljesítményéért, egyben örülünk a három pontnak. Győzelmünket Marcsek Maja születésére ajánljuk! Isten hozott világunkban!!

Kotricz Zoltán: – Nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk, amely végig izgalmas volt. Büszke lehetek a csapatra, mert a több hiányzó dacára, miközben volt, aki sérülten vállalta a szereplést, mindent megtett a pályán. Az első félidőben a széllel szemben játszottunk, amivel nehezen birkóztunk meg, az Apagynak több lehetősége is akadt, a szünet után viszont úgy gondolom, a mi akaratunk érvényesült, jól teljesítettünk. Sajnos, a harmadik kapott gól előtt a játékvezető érzésem szerint kárunkra tévedett és a sárga lapok kiosztásánál sem éreztem úgy, hogy megfelelő arányban történtek. Sok sikert a hazaiknak, készülünk a következő meccsre!

Nyírbéltek–Kótaj 1–1 (0–1)

Nyírbéltek, 100 néző, v.: Resán G. Nyírbéltek: Nagy J. – Balogh Z., László Gy., Balogh L., Horváth G., Kevert K., Dobos J. (Ugyan N.), Gyarmati N. (Rácz T.), Kurucz K., Mándi N., Sárga B. Edző: Tóth Tibor. Kótaj: Szabó Z. – Fabu R., Hangácsi T., Karacs Á., Huncsik Á. (Ferenczi M.), Sárközi D., Lukács G. (Haller R.), Ferenczi F. (Tóth N.), Rácz R., Verner M., Lakatos I. Edző: Seregi Mihály. Gól: Horváth G., illetve Rácz R.

Kevert Krisztián (csapatkapitány): – A vendégcsapat igazolta jó hírét. Küzdelmes mérkőzésen szereztünk egy pontot, amivel megőriztük hazai veretlenségünket. Gratulálok a fiúknak és az ificsapat tagjainak is a győzelemhez.

Seregi Mihály: – Harmatgyenge játékkal rukkoltunk elő, a hazai csapat megérdemelten szerzett pontot.

Szombaton játszották:

Tiszalök–Nagykálló 2–4 (0–2)

Tiszalök, 70 néző, v.: Sándor Cs. Tiszalök: Szombati K. – Balogh S., Kovács L. (Homoki L.), Kiss R., Lakatos K., Puncsák Cs., Majoros P., Péntek A., Kiss A., Bacskai A., Aszalós T. (Fábián R.). Edző: Nagy Gábor. Nagykálló: Pekk T. – Málik J. (Bakó V.), Soós G., Sipos B., Árki A., Fodor T., Parádi B., Vámos R., (Nagy T.), Módis D., Simon I., ifj. Koskovits Gy. (Kertész M.). Játékos-edző: ifj. Koskovits György. Gól: Majoros P., Kiss R., illetve Sipos B. 2, Módis D., Nagy T. Kiállítva: Módis D. (62. perc). Ifi: 6–0

Nagy Gábor: – Egyelőre nem szeretnék nyilatkozni. Nagyon dühös és csalódott vagyok. Köszönöm a tizenkét felnőtt és egy ifista játékosnak, hogy eljött ma és odatette magát. Gratulálok a Kállónak és további sok sikert kívánok nekik.

Ifj. Koskovits György: – Egy megnyert mérkőzést majdnem sikerült elszórakoznunk! Viszont a csapat tartását mutatja,hogy emberhátrányban sikerült győznünk. Gratulálok a fiúknak!

 

 

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .